| dbpprop:abstract
|
- The problem of other minds has traditionally been regarded as an epistemological challenge raised by the skeptic. The challenge may be expressed as follows: given that I can only observe the behaviour of others, how can I know that others have minds? The thought behind the question is that no matter how sophisticated someone's behaviour is, behaviour on its own is not sufficient to guarantee the presence of mentality. It remains possible, for example, that other people are actually nothing more than meaty automata (or "Philosophical zombies" as the term for this example stands). Perhaps the main argument offered against this possibility in the history of philosophy is the argument from analogy; it can be found in the works of J.S. Mill, A. J. Ayer, and Bertrand Russell. More recently, it has come to be appreciated that the epistemological issue is intimately related to metaphysical and conceptual issues. This is best appreciated by considering the examples of type physicalism and philosophical behaviourism. According to the type physicalist, to be in a certain type of mental state is just to be in a certain type of physical state. So, if we can detect that another individual is in a certain type of physical state, then we can know that they are in a certain type of mental state. Thus, it seems that we can know, in a relatively unproblematic way, that other people are in certain mental states. In this case, the epistemological problem is dissolved by making a claim about the metaphysics of mind. Logical behaviourism, on the other hand, makes a claim about the nature of our mental concepts. This claim is that statements about mental phenomena can be analysed into statements about behaviour and behavioural dispositions. To be in a certain mental state, e.g. pain, is just to behave, or be disposed to behave, in certain ways. Since statements ascribing mental predicates to individuals make claims about nothing over and above their behaviour, they can be verified to be true or false by observation of behaviour. Thus, the behaviourist closes the conceptual gap between behaviour and mentality which is responsible for the epistemological problem.
- Vierassieluisuuden ongelma on mielenfilosofinen ja tietoteoreettinen ongelma, joka voidaan esittää seuraavasti: koska voin havainnoida muista ihmisistä vain heidän käyttäytymistään, kuinka tiedän, että heillä on mieli? Kysymyksen taustalla on se ajatus, että vaikka jonkun käyttäytyminen olisi kuinka hienostunutta, se ei itsessään takaa mielen mukanaoloa. Olisi silti mahdollista, että toiset ihmiset olisivat pelkkiä automaatteja. Ongelma voidaan esittää myös jakamalla se useisiin osiin: Emme voi tietää, että punaista kappaletta katsoessani minulla on sama punaisuuden aistimus kuin sinulla (eli en voi tietää, että jos voisin omaksua sinun henkisen tilasi suoraan, en kutsuisi samaa aistimusta esimerkiksi vihreäksi; ns. käänteisen spektrin ongelma). Tämän vuoksi emme voi tietää, että muilla ihmisillä on lainkaan aistimuksia, sen sijaan että olisivat pelkkiä automaatteja, jotka vastaavat hermoston antamiin syötteisiin. Tämän vuoksi emme voi tietää, että muilla ihmisillä on henkisiä tiloja, eli mieli. Johtopäätös: Emme voi olla varmoja, että on olemassa muita mieliä kuin omamme. Tämä voi johtaa filosofiseen näkökantaan, jota kutsutaan solipsismiksi.
- Hogyan állapíthatjuk meg, hogy a testekhez, amelyek körülvesznek minket, elmék is tartoznak? Az episztemológiának ezt a filozófiai kérdését nevezzük a más elmék problémájának. Könnyebben tárgyalhatjuk ezt a kérdést, ha több lépésre bontjuk: Nem tudhatjuk, hogy ha látsz egy vörös színű tárgyat, akkor ugyanúgy érzékeled a vöröst, ahogy én is (tehát nem lehetünk biztosak benne, hogy ha ebben a pillanatban kicserélődne a tudatállapotunk, akkor ugyanazt az érzékletet én nem zöldként azonosítanám-e). Ebből következően abban sem lehetünk biztosak, hogy mások rendelkeznek-e egyáltalán bármiféle érzékletekkel és nem csak automatikus idegi reakciókkal. Soha nem szerezhetünk közvetlen tapasztalatot mások tudatállapotáról. Következtetés: Soha nem győződhetünk meg arról, hogy valóban léteznek-e más elmék is a sajátunkon kívül. Ez a gondolatmenet vezethet el a szolipszizmusként ismert filozófiai állásponthoz. Ezt a problémát több felől is megtámadták. A főként John McDowell nevével fémjelzett redukcionista nézet úgy próbálta megoldani a fent említett első két felvetést, hogy kiváltságosnak nyilvánított bizonyos kifejezésformákat (mint például a "fájdalmaim vannak"), amelyek révén közvetlen betekintést nyerhetünk mások elméjébe. Tehát, bár így sem kerülhető meg a látszat problémája, miszerint soha nem állíthatjuk teljesen biztosan, hogy valóban hozzáférünk mások tudatállapotához, viszont az kijelenthető, hogy nem is vagyunk teljesen elzárva azoktól. A redukcionista érveléssel szembeállítható egy biológiai alapú (és így valamelyest materialista) nézet: maradva a színérzékelésnél, vegyük a szem példáját. A retinának azok a csapjai, amelyek az elektromágneses spektrum "vörös"-ként megjelölt részére reagálnak, minden vizsgált alanynál hasonlóan voltak hangolva, így feltételezhetjük, hogy mindenki hasonlóképpen tapasztalja meg a vörös színt. Tudjuk azonban azt is, hogy vannak olyan emberek, akiknek a szeméből hiányoznak bizonyos fajta csapok (vagy akár az összes), előidézve ily módon a színvakság jelenségét, és más hasonló vizuális variációkat. Hasonlóképp, ugyanaz az inger az agysejtek és a dendritkapcsolatok különböző eloszlása (számos egyéb lehetséges változó mellett) nyomán eredményezhet különböző tudatállapotokat is. Megállapítható az is, hogy különböző kultúrák képviselőinek van saját szavuk a vörösre, akkor abban egyet is értenek egymással, hogy ezek a szavak a fény mely hullámhosszait is jelölik (lévén ugyanaz a hullámhossz ingerli a vörös színt ézékelő csapokat és az agy vörös/zöld csatornáit). Azonban még ha az ember agya és szeme lehet is olyan felépítésű, hogy mindenki ugyanazokat a hullámhosszakat érzékelje vörösként, akkor is elképzelhető, hogy ugyanezek a hullámhosszok egyeseknél mégis másféle élményeket idézzenek elő. Mi több, még ugyanazon személyben is kelthet különböző benyomásokat ugyanaz a külső inger attól függően, hogy az illető melyik szemét használja. Végül, vannak még olyan vélemények is, miszerint önmagában már az arra való puszta képességünk is, hogy eszmét cseréljünk az egzisztenciális angst eme kérdéséről, megcáfolja a szolipszizmust. Ezen érvelés szerint minden elme alapvető kapcsolatban áll egymással; az egyéni gondolatvilágunk lehet eltérő, de az univerzum, amelyben létezünk, állandó, és így összeköt minket.
- Il problema delle altre menti è il problema filosofico di determinare come sappiamo che ci sono menti associate con i corpi che vediamo muoversi intorno a noi. Questo è più specificamente un problema di epistemologia. Il problema può essere meglio espresso suddividendolo in passi successivi. Non possiamo sapere se quando io guardo un oggetto rosso ho la stessa percezione del rosso che ha un altro (es. Non sappiamo se io, nel momento in cui assumessi lo stato mentale dell'altro allo stesso istante, non chiamerei quella sensazione verde; Per cui, non possiamo sapere che altre persone abbiano sensazioni qualsiasi opposte a reazioni nervose; Non possiamo mai conoscere direttamente un altro stato mentale. Conclusione: non possiamo mai sapere che esistono altre menti oltre alla nostra. Questo può portare alla posizione filosofica conosciuta come solipsismo. In risposta a questo problema ci sono stati differenti approcci.
|
![[RDF Data]](/statics/sw-cube.png)
