| dbpprop:abstract
|
- Oi! is a working class street-level subgenre of punk rock that originated in the United Kingdom in the late 1970s. The music and associated subculture had the goal of promoting unity between punks, skinheads and other non-aligned working class youths (sometimes called herberts). The Oi! movement was partly a response to a sense that many participants in the early punk rock scene were, in the words of The Business guitarist Steve Kent, “trendy university people using long words, trying to be artistic... and losing touch”. In the words of André Schlesinger, “Oi shares many similarities with folk music, besides its often simple musical structure; quaint in some respects and crude in others, not to mention brutally honest, it usually tells a story based in truth. ”
- Oi! ist die Bezeichnung für einen Musikstil, der in der Skinhead- und Punkszene viele Anhänger hat.
- L'Oi! és una subcultura i un subgènere musical del punk que sorgeix paral·lelament a aquest com a expressió del seu costat obrer. Neix a la segona meitat dels 70 a Anglaterra i es caracteritza per l'origen treballador dels seus integrants i, en principi, una manca de contingut polític precís, i més aviat tendeix a crear llaços entre els joves anglesos de classe obrera, incloent punks i skinheads. Els grups pioners del Oi! són Cockney Rejects, Cock Sparrer, Angelic Upstarts i Sham 69. Encara que els skinheads estan considerats com el seu públic predilecte, els primers grups d'Oi! estaben formats per joves punks de classe obrera o simplement per joves treballadors sense cap estètica o característica concreta relacionada amb el punk o cap altra subcultura.
- Oi! je označení pro hudební styl. Jedná se o agresivní hudbu, která vychází z punku až punk rock. Za zemi původu se obvykle považuje Spojené království, kde se hudební styl objevuje v pozdní fázi 70. let 20. století. Původně se styl nazýval do 80. let streetpunk (pouliční punk) nebo reality-punk (skutečný punk), než novinář Garry Bushell přišel s názvem Oi! podle písně skupiny Cockney Rejects, která se jmenuje Oi! Oi! Oi!. Jedná se o agresivní druh hudby, který obsahuje útočné texty, které byly až následně některými hudebními skupinami zneužity pro hlásání rasových útoků . V dnešní době se na scéně objevují dva proudy Oi! hudby, první je původní Oi! a druhým je WP Rock (white power). Který nemá s původní antirasistickou Oi! ideologii nic společného. V osmdesátých letech vzniklo v České republice také hnutí zvané Kališníci, jehož členové byli velmi vlastenecky založeni. Nejznámějšími interprety se pravděpodobně staly skupiny Orlík a Tři sestry. V tomto duchu, avšak agresivněji, vystoupila i skupina Braník. V její produkci se objevily otevřeně rasistické texty, za což bylo šest členů, tehdy již bývalé hudební skupiny, podmínečně odsouzeno na osm měsíců se zkušební dobou jeden až jeden a půl roku). Dobový článek z novin, pojednávající o této události. Mezi nejznámější Oi! kapely patří Sham 69, the 4 Skins, Cockney Rejects, Angelic Upstarts či the Business. Z českých jsou to Last Strike, Pilsner Oiquell, brněnská skupina Operace Artaban, Orlík, The Riot. Ze slovenských například Začiatok Konca. Kapely Krátký Proces, Braník, Valašská Liga nemají s puvodním Oi! nic společného. Asi nejznámější WP skupinou hrající Oi!, později WP rock a RAC je Screwdriver v čele s Ianem Stuartem Donaldsonem. Tato kapela však původně nehrála rasisticky orientované písně a část původních členů se od Donaldsonem vytvořené linie distancovala. Donaldson je rovněž zakladatelem iniciativy R.A.C. (Rock against communism).
- El Oi! es un género musical de clase obrera que nace a finales de los 70's en los barrios obreros de las principales ciudades del Reino Unido como una prometedora unidad entre punks, skinheads y otros jóvenes de clase obrera (a veces llamados herberts).
- Oi! on punkrockin tyylisuunta, jota esittävät ja kuuntelevat erityisesti skinheadit. Tyyli syntyi 1970-luvun lopun Britanniassa, jossa sitä edusti muun muassa The Four Skins -yhtye. Oi!-musiikkia pidetään maskuliinisena, työväenluokkaisena, aggressiivisena ja kantaaottavana. Skinhead-yhteyksiensä vuoksi Oi! käsitetään joskus uusnatsistiseksi, mutta monet Oi!-yhtyeet ovat edustaneet pikemminkin vasemmistolaista ajattelua. 1980-luvun brittiläiset Oi!-yhtyeet esimerkiksi arvostelivat usein Margaret Thatcherin politiikkaa. Britannian ohella Oi!-musiikkitoiminta on ollut vilkasta monessa muussakin maassa, muun muassa Italiassa. Tyypillisinä piirteinä voidaan pitää ska-musiikista vaikutteita ottaneita, matalalta soitettuja, mollissa kulkevia bassokuvioita ja rytmisiä rumpuja. Oi! on Cockney-murteen ilmaisu, joka vastaa englannin kielen sanoja hey! tai hello! eli suomeksi hei!
- La (ou le) Oi! (onomatopée issue de l'argot anglais, contraction de hey you!) est une sous-catégorie du punk rock. Ce mouvement des années 70 et 80 est composé de groupes punks fortement inspirés par les valeurs de la classe ouvrière et le « style de la rue », par opposition à d'autres groupes punks britanniques de l'époque, considérés par les groupes Oi! comme étant trop "intellectuels" et trop "high-culture" ("haute-culture").
- Az Oi! zenei stílus, Nagy-Britanniában alakult ki az 1980-as évek elején, de már a 70-es évek végén is éreztette hatását. Alapja a punk rock volt, de megtalálhatóak voltak benne a pub rock és rock 'n' roll hatásai is, más néven streetpunknak is nevezték. Nehéz lenne meghatározni, melyik volt az első úgymond Oi! zenekar, de az Angelic Upstarts, Sham69 és Menace bandák hangzásán volt megfigyelhető a változás, mely éreztette, hogy egy új ifjúsági szubkultúra fog megjelenni. Majd miután kiadták a Cockney Rejects Oi! Oi! Oi! c. lemezét, a stílus hivatalosan is nevet kapott. Az Oi! egy régi cockney kifejezés, egyszerűen egy köszönés, mint a 'hello'. A műfaj egyértelmű felbukkanási helye London, majd elterjedt Anglia más nagyvárosaiba (pl. Manchester), a Brit-szigetek fővárosaiba, végül megjelent Európában, Észak-Amerikában, napjainkban pedig rendre az összes kontinensen megtalálható. Az Oi! minden idők leginkább félremagyarázott mozgalma. Igen mozgalom, mert ez egy zenei stílusnál többet jelent: a kezdetektől fogva egyesít minden embert, politikai és faji hovatartozástól függetlenül. És még 25 évvel a háta mögött is létezik az egész világon, annak ellenére, hogy a "baloldali" hippi média szerint az Oi! a kultúra egy rákos daganata. Szerintük az Oi! bandák és a közönségük barbár, erőszakos rasszista horda, és ezt az állításukat ferdített, vagy éppen teljesen valótlan hírekkel támasztják alá. Az Oi! gyökerei a punk zenéig nyúlnak vissza. A punk robbanása 1976 és 1979 közé tehető. Ez pusztán zenei stílus volt és azért jött létre, mert a fiatalok megunták azt, hogy a rock együttesek már nem közülük valóak. Pontosabban azt, hogy beképzelt sztárok lettek, ráadásul a zene is puhányodott. A szövegek pedig nem arról szóltak, ami őket érdekelte volna, minden rocker egy önjelölt költő volt és a saját "műveivel" traktálta a közönséget. A punk teljesen mást akart jelenteni. Brutális, energikus, az utca zenéjeként akarták eladni. De természetesen közel sem volt az. A legtöbben közülük középosztálybeli művészek voltak. A nagy Joe Strummer(Clash) apja például diplomata volt, ő pedig "white riot"-ról énekelt, miközben egy kizárólag fehérek lakta, jó környéken lakott... A Punk szép lassan nevetséges látszat lett, amiből önjelölt művészek és divattervezők húztak nagy hasznot. Az első banda, aminek sikerült egy átverésre épülő karriert csinálnia, a Sham 69 volt. A Sham 69 szövegei első hallásra tényleg az utcakölykökhöz szólnak, de vajon mit tudott Jimmy Pursey azoknak az érzéseiről, akiknek énekelt és akiktől kaszálta a pénzt? SEMMIT. Ez csak egy álarc, amit felvett (ráadásul elég rosszul), hogy aztán befutott sztár lehessen. És ez sikerült is neki. Akkoriban mindig a toplisták élén szerepeltek. Millwall Roi(Last Resort) ezt írta róla: "I wish it was the weekend everyday/But Jimmy Pursey didn’t get his way/He liked to drink but he didn’t like to fight/He didn’t get his fucking homework right. " Persze nem csak selejt bandákat szült a Punk robbanás. Az Oi! zene megszületését jelentő két zenekar is akkoriban alakult: az Angelic Upstarts és a Cockney Rejects. Hamarosan nagy ellenfelei lettek a Sham 69-nak és olyan tábort tudhattak magukénak, akikből az Oi! zene rajongói lettek. Mindkét banda ismerte a srácok érzéseit, hiszen közöttük éltek, tudták, hogy mi érdekli őket. Ez tette őket olyan hitelessé. Az Angelic Upstarts inkább baloldali bandának volt modnható, a szövegeik társadalom kritikusak voltak és előszeretettel léptek fel baloldali rendezvényeken (RAR - Rock Against Racism), amit nyíltan vállaltak is. A Cockney Rejects teljesen apolitikus volt. Őket nem érdekelték a társadalmi igazságtalanságok, a sörözésről, bulikról, futballról, verekedésekről énekeltek. Sajnos a futballról szóló számaik sok kellemetlenséget okoztak nekik, ugyanis a koncertjeik gyakran fulladtak a különböző kluboknak szurkoló csapatok verekedésébe. A két bandának kezdetekben nagyon kevés skinhead hallgatósága volt, igazság szerint a skinheadek nem szerették a zenéjüket. Mivel a banda egy futball szurkolói táborból alakult, a Cockney Rejects tábora leginkább West Ham szurkolókból állt, ehhez jöttek még a régi Sham 69 és Menace rajongók. Az első önálló Oi! tábor az ő rajongóikból lett, ami nagyon gyorsan növekedett, ezzel kezdődött az Oi! mozgalom 1980 környékén. Ezt a zenét akkor még nem Oi!-nak hívták, hanem "New Punk"-nak, csak később kapta meg a mostani nevét Garry Bushell-től(The Gonads). Az Oi! rajongók közül SENKI sem volt náci. Természetesen mindenkinek meg volt a politikai meggyőződése, de ez nem nagyon volt téma köztük. Patrióták voltak, büszkék a mukásosztályra és a szubkultúrájukra. Ennyi és nem több. Ekkor vált divattá a Lonsdale márka is, ugyanis az ő példaképeik sportolók (boxolók, focisták) voltak, őket pedig főleg Lonsdale és Umbro cuccokban lehetett látni. A futball révén lassan a skinheadek is megismerkedtek az Oi! zenével és egyre nagyobb számban látogatták a Cockney Rejects koncerteket. A Cockney Rejects nyomdokában sorra alakultak az Oi! bandák (The Business, Splodge, Infa Riot, Last Resort) és egyre kezdett terjedni. Úgy látszott, hogy a Cockney Rejects-nek riválisa nem nagyon lesz. Ám Ekkor (1980 végén) megjelent egy zenekar, és lesöpört mindenkit a pályáról. Ők voltak a 4-skins (Gary Hodges, ének; Hoxton Tom, basszus; Rockabilly Steven Pear, guitár; és John Jacobs, dobok). A Chaos című számukkal robbantak be a köztudatba és a dinamikus zenéjüknek, valamint a jó kiállásuknak köszönhetően pillanatok alatt a közönség kedvencévé váltak. Igazából ők voltak azok, akik megszerettették az Oi! zenét a skinheadek nagyobb rétegével. Tanultak az elődeik hibáiból is, ezért a dalaikban nem hallunk futball csapatokról, vagy politikáról. Így elekerülték a koncert közbeni összetűzéseket. Nagyon ügyeltek arra, hogy a politikától függetlenek maradjanak, ezért nem vettek részt megkérdőjelezhető koncerteken, mint például a baloldali Rock Against Racism. (persze ebbe később belemagyarázták, hogy azért nem, mert nácik voltak, de ez nem volt igaz.). Az Infa-Riot már annál inkább hajlandó volt az efféle dolgokra. Ők inkább az Angelic Upstarts vonalát követték, ami erősen baloldali... Sokszor léptek fel együtt a RAR koncerteken. A két fontosabb koncert közbeni incidens is hozzájuk fűződik, ami természetesen a futball miatt volt. Az első 1980-ban a New Punk Convention nevű rendezvényen történt, ahol a West Ham szurkolók csaptak össze az Arselnal szurkolóival. A második eset 1981 márciusában történt az Acklam Hall-ban, ahol a Millwall szurkolók skinhead bandájával léptek fel, a Last Resot-el. Itt a Queens Park Rangers és a West Ham szurkolók agyalták meg egymást. A foci miatti verekedések egyre elviselhetetlenebbé kezdtek válni. Minden naposak voltak a véres verekedésbe torkolló koncertek. A zenekaroknak kezdett elegük lenni belőle és próbálták a szurkolók közötti ellentéteket csökkenteni. Millwall Roi (Last Resort) szerint nagy összetartó erő az Oi!, csak távol kell tartania magát a futballtól. De ha már ennyit említettem a Last Resort nevét, akkor jó ha tudjátok, hogy ez a banda is szorosan kapcsolódik a skinhead zene történelméhez. Amit talán kevesen tudnak, hogy a dél-londoni zenekart egy skinheadek körében nagyon híres bolt szponzorálta, mégpedig a Last Resort shop, aminek a tulajdonosa Michael French volt. Ez a bolt nagyban befolyásolta a skinhead divatot, a londoni skinek szinte csak itt vásároltak. És természetesen szép pénzeket áldozott arra, hogy a Last Resort útját egyengesse. Turnékat és fellépéseket szervezett nekik, fizette a költségeiket. Cserébe ők népszerűsítették a boltot. A londoni Oi! zenekarok megállapodtak egymással abban, hogy a tarthatatlan állapoton vátoztatni kell, vagyis ki kell szorítani a futball miatti erőszakot a koncertekről, és ez be is vált. Olyannyira, hogy az 1981-ben megrendezett, második New Punk Convention teljesen nyugodtan zajlott, pedig a rendezvény színhelye, a Bridge House tele volt tömve West Ham, Spurs, Millwall, QPR, Arsenal és Charlton szurkolókkal. Tehát az Oi! mozgalom a lehető legjobb úton haladt és egyre nőtt a népszerűsége. Ez köszönhető annak is, hogy egyre több koncetret szerveztek az East End-en kívül London más részeiben is. De ez volt az, ami kiváltotta azt a szerencsétlen eseményt is, ami megpecsételte az Oi! további alakulását. 1981. július 4. Fekete betűs nap a skinheadek számára. A média tele volt a skinheadekről szóló cikkekkel. "Skinheadek faji felkelést indítottak a békés, pakisztáni közösség ellen", "elszabadult a pokol", "faji háború"... A tévé, a rádió és az újságok ontották az ehhez hasonló híreket. Állításuk szerint skinheadek hatalmas csoportja érkezett július 4-én este gyalogosan és buszokkal a dél-londoni pakisztánok lakta negyedbe azzal a céllal, hogy egy faji felkelést indítsanak ellenük. Ami tény, hogy hatalmas harc bontakozott ki a skinheadek és a pakisztániak között, amit a rendőrök is alig tudtak megfékezni. Lerombolt, felgyújtott házak és kocsik, sebesültek és felfordulás. Egész Londont megrázta. De ez a sztori gondolom mindenkinek ismerős, vagy legalábbis hallott már a Southall-i botrányról. De vajon mi az igazság? Az Oi! zene kezdte kinőni Kelet-Londont és egyre több buli volt szerte a városban. Akkor este a Hamborough Tavern adott helyet a 4-skins és más Oi! bandák koncertjének. Rengetegen érkeztek (volna) a buliba. Faji provokációról szó sem volt. Egyszerűen jól akartak mulatni és nem gondolták volna, hogy bármi gond lesz, hiszen napokkal előtte már többször is felléptek olyan negyedekben, ahol színesbőrűek laktak. De a pakisztáni közösség közelről sem volt olyan békés, mint ahogy azt a média állította. Már a koncertre érkezőket sem nézték jó szemmel, többüket meg is támadták. Egy minibuszt is, amiben Lewisham-ből érkező skinheadek tartottak a buliba, köztük Garry Johnson is, a radikális Oi! költő. Miközben a skinheadek élvezték a koncertet a Hamborough Tavern-ben, a pakisztániak egy petróleum bombát dobtak be az ablakon (amit követett később több is). A zavargásokra kiérkező rendőrőknek kellett megvédenie a fiatal Oi! rajongókat a fékevszetett ázsiai tömegtől. Természetesen később a kihallgatott pakisztániak azt vallották, hogy a skinheadek provokáció céljából rendezték éppen oda a koncertet, ők csak megvédték a környéküket tőlük. Ez csak azért érdekes, mert ha valóban provokálni mentek volna és valóban egy "faji felkelést" akartak szítani, akkor miért nem hagyták otthon a szinte még gyerek skinheadeket és a barátnőiket? És a legfontosabb: akkor miért volt köztük szép számmal fekete, ázsiai, görög, sőt PAKISZTÁNI skinhead? Szó sem volt semmi rasszista provokációról. Csak hát a média mindig vérszemet kap, ha szíthatja a feszültséget és ilyen nagyszerű sztorit kreálhat az egészből. Sok szám íródott a Southall-i botrány kapcsán Végső soron roszabb is kisülhetett volna a dologból. Amikor az incidens elkezdődött, a koncert még az elején tartott. Így még nem voltak túl sokan a helységben, ami pillanatok alatt (köszönhetően a petróleum bombáknak) porig égett. Ha többen vannak bent, akkor hatalmas tragédia történhetett volna. A zavargás kitörése után a rendőrség lezárta a környéket, így a skinheadek nagyobbik része nem juthatott el a helyszínre. Ami a dolog iróniája, hogy amikor a rádióban meghallották a tudósítást, a nyugat-londoni motoros bandák elindultak, hogy segítsenek régi ellenfeleiknek, a skinheadeknek, az ázsiaiakkal szemben. Szerencsére ők sem jutottak át a rendőrökön. A média ekkor égette a skinheadekre a náci jelzőt, ezen keresztül pedig a köztudatba is rasszistaként vonultak be. Ezután kellett a skinheadeknek egy olyan dologgal szembenézniük, amihez soha, semilyen közük nem volt: a nácizmussal. Az agresszív, rasszitsa jelző nem csak megbotránkozást keltett az emberek között. Egy angol szélsőjobbos szervezet is felfigyelt a hírekre. A Youth National Front (Fiatal Nemzeti Front) nagy lehetőséget látott a skinheadekben és az Oi! zenében. Hamarosan Joseph Pearce, a szervezet vezetője, kijelentette, hogy az Oi! zene lesz a Nemzeti Front zenei fegyvere. Hamarosan az összes neonáci fiatal megtanulta, hogy ha levágatja a haját és bakancsot húz, akkor válik igazi nácivá. A koncerteken egyre nagyobb számban jelentek meg, ami teljesen lerombolta az eddig felépített Oi! mozgalmat. A fotósok természetesen most már ontották az újságoknak a koncerten karlengető fiatalok képeit, ezzel erősítve a köztudatban azt, hogy a skinhead=náci. Ezt az állapotot nem sokáig tűrték az Oi! rajongók és kipofozták a koncertekről a nácikat is és a fotóriportereket is, akik sieg-heil-re voltak éhesek. Mivel a létező Oi! zenekarok között nem találtak a "felsőbbrendű faj"-nak megfelelőt, ezért a nácik csináltak maguknak sajátot, akik az új náci mozgalom a Blood and Honour (Vér és Becsület) nevű szervezet körül csoportosultak. A Skrewdriver, aki az első punk együttesek egyike volt, elsőként állt a nácik sorába. Később ebből szép kis karriert csinált az USA-ban. A zenekarok és az egész közösség kétségbe esetten próbált tenni annak érdekében, hogy a róluk kialakult képet megcáfolják, ugyanis a szimpla tények nem voltak elegendőek. Hiába írtak a Sound újságnak, hogy említse meg azt a skinhead megmozdulást, ahol több, mint 500 fekete és fehér bőrű skin együtt tüntetett a munkanélkülésg ellen. Arra persze senki sem figyelt fel. A 4-Skins menedzsere bejelentette, hogy az együttes hamarosan fellép egy antirasszista rendezvényen, de sajnos még mielőtt sor került volna rá, a zenekar feloszlott, köszönhetően a rájuk nehezedő nyomásnak. A The Business továbbra is megtagadta, hogy a baloldali RAR (Rock Against Racism) rendezvényen fellépjen, de hamarosan megrendezték az Oi Against Racism and Political Extremism But Still Against The System turnét, ahol többek között fellépett velük az Infa-Riot, a Blitz és a Partisans is. Ezen kívül még rengeteg antirasszista rendezvényt szerveztek a skinheadek. Kevés eredménnyel. A 4-Skins feloszlott, igaz később újra alakult, de az eredeti tagokból már csak Tom maradt meg. Az Angelic Upstarts tagjait besorozták. A Last Resort-nak hátat fordított a támogatójuk és megtiltotta, hogy ezzel a névvel bárhol is fellépjenek. Neki csak az volt a fontos, hogy a pólóit eladhassa, de a Southall-i események után rossz fényt vetett volna rá a banda... Így a Last Resort is feloszlott és csak később alakult újra Warriors néven, amiben már az énekes, Millwall Roi nem vett részt. Az Exploited, akik addig skinheadként nyomultak, átváltottak, megnövesztették a tarajukat és megpróbáltak szakítani a múltjukkal. Eldobták a régi ruhatárat és felszerelkeztek punk cuccokkal... 1982-ben az Oi! zene szinte teljesen eltűnt az utcákról, a zenei boltok nem voltak hajlandóak árulni a skinhead bandák lemezeit. A régi arcok nagy része "hétköznapi ember" lett. 1983-ban a régebben népszerű Cock Sparrer újra alakult és kiadta az új Lp-jét Shock Troops néven, de ezzel már nem jutott fel a toplisták élére. Az Oi! zene és a skinhead kultúra pár évre szinte teljesen eltűnt. De mindig maradtak olyanok, akik nem feledték a régi időket és szép lassan újra éledezni kezdett a dolog. Visszatértek a régi zenekarok és újak alakultak. Megjelent pár kiadó, akik szívükön viselték a brit Oi! zene sorsát. Többek között ekkor jelent meg a Captain Oi! Records is, ami máig a brit színtér legmeghatározóbb pontja, habár akkoriban még nem volt olyan nagy jelentőssége. Annál inkább a Link Records-nak, ami 1986 táján olyan bandáknak adott teret, mint a Section 5, vagy a Vicious Rumours. Az Oi! zene és a skinhead kultúra újjászületett. De sajnos azóta sem lett olyan erős, mint 1981-ben. De azért nem teljesen ilyen gyászos a helyzet. Az Oi! átterjedt egész Európába és a világ minden tájára. Ma több tehetséges Oi! banda létezik, mint valaha. Csak sokan elfeledkeztek valamiről, vagy soha nem is voltak tisztában vele. Hogy honnan indult, hogy hogyan vált azzá ez a nagyszerű Oi! zene, amit játszanak. És legfőképpen, hogy ez az utca zenéje.
- Oi! è un sottogenere del punk rock. Esso rappresenta un'evoluzione musicale e sociale del punk britannico, poiché nasce in Inghilterra verso la fine degli anni settanta e viene attribuito principalmente al movimento Skinhead.
- オイ!とは1970年代後半にイギリスで発生した、労働者階級に支持されたのパンクロックのサブジャンルのうちの一つである。 その音楽とサブカルチャーはパンクス、スキンヘッドと非同盟の若者達とを結びつける事を目標としていた。オイ！モーブメントは、ザ・ビジネスのギタリスト、スティーブ・ケントのいう "トレンディーな大学生みたいな連中が、長い言葉を使ってアーティスティックににやろうとしてタッチを失っている"当時のパンクロックシーンへのレスポンスという側面もあった。 André Schlesingerによれば、"オイ！にはそのシンプルな音楽性の他にもフォークミュージックとの共通点がある。見方によっては趣きがあり、またある見方によってはがさつとも言える。露骨な言い方はせず大体は事実に基づいたストーリーを歌う"
- Oi! is een substroming van de punkmuziek. Het is een eenvoudige vorm van punk, die veel gebruik maakt van zogenaamde shout-alongs, fragmenten die zich goed lenen om meegezongen te worden. Oi! heeft het imago een muzieksoort te zijn voor de arbeidersklasse, met name uit de Engelse industriestreden. De oi!-muziek werd vooral populair aan het einde van de jaren zeventig, met bands als Sham 69 en de Cockney Rejects. Het was een reactie op het volgens sommigen te populair, te muzikaal gecompliceerd of het te politiek worden van de oorspronkelijke punkmuziek. Het nummer “Oi! Oi! Oi!” van de Cockney Rejects (1980) gaf het genre haar naam. In de punkrevival van de jaren negentig beleefde ook de oi! een kleine opleving. Na de beginjaren gingen ook extreemrechtse skinheads van het National Front zich met de muziek bezighouden, en kwamen er verschillende oi!-bands met duidelijke extreemrechtse sympathieën. Het bekendste voorbeeld hiervan is Skrewdriver. Veel andere Oi!-bands en fans distantieerden zich van dit gedachtegoed, maar de oi! raakte haar extreemrechtse stigma nooit helemaal kwijt.
- Oi! er en musikksjanger som beskrives som aggressiv, dansbar rock med dype røtter i punken. Oi! oppstod ikke som en egen sjanger før skinheads gjorde det til en. Diverse punkband mot slutten av 70-tallet og spesielt på begynnelsen av 80-tallet droppet politikken og la mer vekt på melodi, aggresjon og mer dagligdagse emner, som øl, sex og kompiser. Oi! ble et samlende begrep om en rekke band, som ikke nødvendigvis hadde noen direkte tilknytning til skinhead-kulturen. Oi! avfeies av enkelte rockehistorikere som rasistisk fordi mange skinheads etterhvert ble rekruttert av nynazist-bevegelsen. Særlig trekkes Skrewdriver fram som et eksempel på det selv om bare bandets vokalist var gjenværende av de opprinnelige medlemmene etter at bandet på midten av åttitallet var framtredende i den nynazistiske Rock Against Communism-bevegelsen (en reaksjon mot Rock against racism). Selv om tekstenes innhold hadde forandret karakter var musikken fremdeles umiskjennelig Oi!. Sammenstøt mellom asiatisk ungdom og hovedsakelig hvite konserttilhørere etter en konsert i 1981 førte til ytterligere stigmatisering av bevegelsen. Det hjalp heller ikke at et samlealbum med en kjent nynazist på coveret og tittelen Strength Through Oi, en åpenbar assosiasjon til den tyske Kraft durch Freude-bevegelsen (Strength through Joy, på norsk Kraft gjennom glede) på 30-tallet ble utgitt på samme tid.
- Oi!, street punk (punk uliczny) – podgatunek w obrębie muzyki punk, zapoczątkowany w Wielkiej Brytanii pod koniec lat 70. XX w. , będący połączeniem klasycznej stylistyki wczesnych zespołów punkowych i rockowych, takich jak The Rolling Stones, The Who; także określenie subkultury młodzieżowej z nim związanej, stylizujących punków i skinheadów. Często mylnie uważany za osobną subkulturę.
- Oi! é sinônimo de streetpunk (punk rock das ruas), uma variação do punk rock que surgiu no final dos anos 70 com bandas como o Sham 69 (considerada como os pais do estilo), Cockney Rejects, Cock Sparrer, The 4-Skins e outras. É o punk rock vindo dos subúrbios, que é apreciado principalmente por punks e skinheads. O Streetpunk/Oi! era basicamente um punk rock vindo dos subúrbios, tinha como ideal ser uma revitalização do punk agressivo, realista, das ruas, sem a comercialização e a suavização da new wave. Era a música que segundo Bushell, pai do termo Oi!, unia "punks, skins e toda a juventude sem futuro". O termo Oi! foi originado no início da década de 1980 pelo jornalista britânico Garry Bushell para designar o streetpunk, termo esse retirado da música dos Cockney Rejects "Oi! Oi! Oi!". Porém, a subcultura já existia desde o final dos anos 1970, liderada por diversas bandas. A palavra oi! na gíria cockney, tem o mesmo significado da saudação oi! em português. O Streetpunk/Oi! foi associado ao facismo e ao neonazismo, pois muitos skinheads neonazistas ouviam esse tipo de som e iam aos shows. Porém, várias bandas iniciais do estilo como Cockney Rejects, Sham 69, The Oppressed, The Redskins entre outras, se declararam publicamente contra essa associação. Jeff Turner, vocalista do Cockney Rejects, em sua autobiografia, descreve um incidente em que os membros da banda e seus roadies se envolveram em uma briga contra membros do British Movement Party num dos primeiros shows do Cockney Rejects. O Sham 69 parou durante um tempo de tocar ao vivo, depois que um concerto em 1978 no Middlesex Polytechnic foi interrompido por white powers simpatizantes do British National Front que quebraram o palco. Com o passar do tempo, os skinheads neonazistas se ligaram mais ao RAC do que ao Streetpunk/Oi!.
- Oi! — музыкальное направление, возникшее в Англии в самом конце семидесятых годов как ответвление панк-рока, призванное вернуть последний к его истинным, пролетарским корням. Oi! — «панк для рабочего класса» — имеет более медленное звучание, чем панк-рок, но нисколько не уступает панку в агрессивности и порой даже превосходит его. Музыка проста, нередко песня в стиле Oi! — это три аккорда, вокал обычно грубый (бывают исключения, например Deadline). Основные oi!-темы: противостояние власти во всех её формах, пролетарская солидарность, ненависть к полиции, околофутбольные страсти, прославление истинно мужских качеств (сила, достоинство и т. д. ), различных видов хулиганского и асоциального поведения, употребления пива. «Oi!» — это кокни-возглас, призванный заставить окружающих обернуться на улице. Термин «Oi!» в применении к разновидности панк-рока первым использовал Гарри Бушелл по следам песни «Oi! Oi! Oi!» из альбома Greatest Hits Vol. 2 Cockney Rejects. До этого постоянно использовал возглас «Oi! Oi!» Иэн Дьюри, который, в свою очередь, заимствовал его у кокни-юмориста Джимми Уилера (Jimmy Wheeler), чья фирменная фраза звучала так: «Oi, Oi that’s yer lot».
- Oi! (en. ungefär hallå där!) är en av punkens subgenrer. Musikjournalisten Garry Bushell, som då skrev för musiktidningen Sounds, gav under tidigt 1980-tal genren dess namn. Möjligtvis var detta hämtat från The Cockney Rejects låt Oi! Oi! Oi!. Genren föddes ur en blandning av Sham 69-inspirerad, traditionell punk och ska och har alltid varit särskilt populär inom skinnskalle-kulturen. Skatepunk, streetpunk och tidig vit makt-musik har inspirerats av Oi!. Musiken utmärks av refränger som är lätta att sjunga/gorma med i och att sångaren ofta använder en kraftig brittisk dialekt, inte sällan Londonvarianten cockney. Banden förknippas ofta med fotbollslag och huliganism. Det låtarna handlar om överlag är oftast slagsmål och att man ska stå för den man är. Man kan säga att Oi är en slags hyllning till skinnskalle-kulturen. Många texter är också tillägnade arbetarklassen.
- Oi!' hareketi punkları kendilerini sosyalist işçi sınıfından biri olarak görmüş ve şarkılarında işsizlik, geçim sıkıntısı gibi konuları işlemiştir. Fakat aynı zamanda kimi Oi! şarkıları sokak kavgaları, futbol maçları, bira gibi günlük konular işlemiştir. Dazlak kültürü ile fazlasıyla bağlantısı olduğundan dolayı ırkçılıkla suçlanmıştır. Irkçı Oi! punkları olduğu gibi, bu imajı yıkmaya çalışan ırkçılık karşıtı Oi! grupları da vardır.
- Oi! — це один з видів вуличного панку для робітничого класу, який виник у Великобританії у 70-ті роки ХХ століття. Цей стиль асоціюється із субкультурою, метою якої було пропагувати об'єднання панків, скінхедів та робітничу молодь (також відому, як герберти . Рух Oi! був відповіддю відчуттю, що багато молодих панк-виконавців були, за словами гітариста The Business Стіва Кента, «модними студентами, які використовували довгі слова, намагалися бути артистичними… і втрачали чуття».
|
![[RDF Data]](/statics/sw-cube.png)
