| dbpprop:abstract
|
- Humour or humor is the tendency of particular cognitive experiences to provoke laughter and provide amusement. Many theories exist about what humour is and what social function it serves. People of all ages and cultures respond to humour. The majority of people are able to be amused, to laugh or smile at something funny and thus they are considered to have a "sense of humour". The term derives from the humoral medicine of the ancient Greeks, which stated that a mix of fluids known as humours controlled human health and emotion. A sense of humour is the ability to experience humour, although the extent to which an individual will find something humorous depends on a host of variables, including geographical location, culture, maturity, level of education, intelligence and . For example, young children may favour slapstick, such as Punch and Judy puppet shows or cartoons such as Tom and Jerry. Satire may rely more on understanding the target of the humour and thus tends to appeal to more mature audiences. Nonsatirical humour can be specifically termed "recreational drollery".
- L' humor és una particularitat de l'ésser humà summament difícil de definir, no només en el seu concepte, sinó també en les seves varietats. Joseph Klatzmann, en la seva obra L'humour juif ("L' humor jueu"), ho defineix segons la seva necessitat: «Riure per no plorar». Més pessimista, es pot citar igualment a Nietzsche: «L'home pateix tan profundament que ha hagut d'inventar el riure», concepció que l'aproxima a la filosofia cínica i que estableix que l'humor és, en el fons, un tipus de catarsi o antídot espiritual. No tan substantivament, l'humor o, millor dit, la comicitat és una forma d'entreteniment i de comunicació humana, que té la intenció de fer que la gent no sigui infeliç i rigui. El riure és, a més a més, una de las poques coses que individualitzen al ésser humà i a algunes espècies d'homínids respecte a altres animals; els etòlegs senyalen que l'humor és davant de tot, un rictus que apareix en els llavis dels primats i es mostra quan aquests s'enfronten a situacions absurdes o incomprensibles per a ells: ensenyar les dents és una forma de desviar un impuls agressiu o de resumir-lo mímicament, un tipus de sublimació. És per això que ensenyar les dents o riure, entre els humans està freqüentment lligat a dissociar-se d'esdeveniments que susciten normalment profunda inquietud i que moltes vegades s'associa amb la desgràcia (humor negre). Fins i tot a vegades es parla del que anomenen riure nerviós com un acte falliu del subconscient. Des d'aquest punt de vista, l'humor es constitueix en un acte de purificació que permetria evacuar aquesta violència, nascuda de la frustració i del patiment. L'humor, doncs, vindria a interpretar una funció catàrtica semblant a la de les llàgrimes, però diferent ja que l'humor suposa una separació i no una identificació amb l'objecte que és suport del mateix, un menyspreu i no una compassió. D'això deriva també la curiosa relació sadomasoquista entre l'humorista i l'auditori, que s'expressa en el riure; l'humorista es presenta molt freqüentment davant dels seus oients com ressentit i humiliat. L'origen del terme humor ve de la teoria dels quatre humors del cos de la medicina grega, que regulaven l'estat d'ànim: la bilis, la flema, la sang i la bilis negra o atra bilis. El caràcter humorístic correspon a l'humor sanguini. Existeixen diferents tipus d'humor adaptats a diferents sensibilitats i grups humans. Per exemple, els nens acostumen a riure més de les caigudes i ensopegades, però no comprenen la subtilesa de la sàtira o de la ironia. També hi ha variacions culturals del sentit de l'humor, que pot fer que el que és divertit en un lloc no tingui gràcia en un altre. Això es deu a que en l'humor conta molt el context, els a priori. L'humor negre es recolza en elements tristos o desagradables que, per a fer-los més suportables, els transforma i degrada en irrisió (l'humor jueu i el britànic, per exemple, són sovint negres: una obra de Thomas de Quincey es titula De l'assassinat considerat com una de les Belles Arts i una altra, A Modest Proposal, "Una modesta proposició" de Jonathan Swift, tracta ni més ni menys que d'aprofitar els nens petits i utilitzar-los d'aliment. Riure en aquest cas és forçat i amarg: «L'humor es la gentilesa de la desesperació» . No obstant això, en el món modern on és general l'ús de mitjans de comunicació de masses, les fronteres desapareixen i, per exemple, per a Paul Reboux, l'humor consisteix simplement en no donar importància a les coses greus, i donar-n'hi massa a les coses lleugeres. Un exemple típic del que és seriòs i de l'enaltiment del que és vulgar seria el cinema de Woody Allen. D'altra banda, és important senyalar que s'ha intentat utilitzar l'humor com un instrument educatiu . Existeixen algunes tècniques específiques d'humor verbal, com per exemple la ironia, el sarcasme, la hipèrbole, l'anticlímax, l'enigma o definició incompleta o el·líptica, la antítesi, l'oxímoron, l'atenuació o litotes, l'al·lusió, el non sequitur, la sil·lepsi, el joc de paraules, la sàtira, la parodia o la paradoxa. I d'altres no verbals, referents a una retòrica paral·lela que juga amb els gestos, postures, caigudes, relliscades, etc. que s'acostumen a denominar humorisme de situació. Es pot, per una altra banda, establir una altra taxonomia: Comicitat de gestos Comicitat verbal, que inclou els jocs de paraules Comicitat de costums Comicitat de situació Comicitat de caràcter Comicitat de repetició Ha hagut estudis més o menys seriosos respecte a l'humor per part d'Aristòtels, Sigmund Freud, Arthur Schopenhauer o Henri Bergson. No només es fa servir en la vida corrent, com a procediment per evitar i curar les circumstàncies traumatitzants de la vida, sinó també en els espectacles i en la literatura amb certa freqüència i forma una part molt important de corrents literàries com el teatre de l'absurd. Els gèneres literaris còmics són la comèdia, l'entremès, l'acudit i l'epigrama. El gènere còmic teatral de la comèdia provoca la catarsi o purificació de l'espectador mitjançant el riure i el distanciament. Per contra, inversament al gènere tràgic que ho fa per mitjà de la compassió i les llàgrimes. Plató afirmava que la tragèdia era el gènere literari més semblant a la veritat, mentre que el gènere còmic era el que menys s'hi assemblava, i aquesta va ser la postura que va mantenir Sòcrates al final del diàleg conegut com el Banquet.
- Komika či humor (z lat. umor vlhkost, tekutina) je druh emoce, schopnost člověka, věci či situace vzbudit pocit pobavení v jiném člověku a souhrn způsobů jak toto pobavení, často provázené smíchem, vyvolat. Pojem původně popisoval temperament jedince, který se podle antických představ skládal ze čtyř základních tělesných tekutin (humores). S humorem úzce souvisí smích. Přesná definice humoru je problematická, neexistuje ani jeho jednotná, všeobecně uznávaná teorie. Teorií komična se zabýval např. Sigmund Freud (v práci Vtip a jeho vztah k nevědomí), v Českých zemích například Vladimír Borecký. Rysy humoru (resp. vtipu) jsou nesmyslnost a moment překvapení. Důležitým předpokladem je rovněž sociální interakce. V humoru dochází často alespoň jedna ze zúčastněných stran (pomyslné) újmy či utrpí škodu. Podle jedné z nejuznávanějších teorií se předpokládá, že humor a smích se vyvinul z pocitů a projevů triumfu. Sehrál patrně jednu z hlavních rolí při evoluci člověka.
- Humor o humorismo es definido como el modo de presentar, enjuiciar o comentar la realidad, resaltando el lado cómico, risueño o ridículo de las cosas.
- Huumori on viestinnän muoto, jonka tarkoitus on tehdä ihmisiä iloisiksi, naurattaa ja purkaa jännitystä. Sana "huumori" on lähtöisin antiikin Kreikasta. Antiikin lääketieteen erään teorian mukaan neljän ruumiinnesteen (huumorin) tuli olla terveellä ihmisellä tasapainossa. Ruuminnesteet olivat keltainen sappi, musta sappi, lymfa ja veri.
- L'humour est une forme d'esprit qui cherche à mettre en valeur avec drôlerie le caractère ridicule, insolite ou absurde de certains aspects de la réalité, qui dissimule sous un air sérieux une raillerie caustique. Sa forme, plus que sa définition, est diversement appréciée d'une culture à l'autre, d'une région à une autre, d'un point de vue à un autre, à tel point que ce qui est considéré par certains comme de l'humour, peut être considéré par les autres comme une méchante moquerie ou une insulte. On pourrait définir l'humour comme une forme d'expression permettant de dégager certains aspects cocasses ou insolites de la réalité, destinée généralement à inciter au sourire en se moquant à travers les autres ou soi-même (autodérision), des faiblesses plus générales du genre humain. L'humour permet à l'Homme de prendre du recul sur ce qu'il vit, comme le soulève Joseph Klatzmann dans son ouvrage L'Humour juif en souhaitant « rire pour ne pas pleurer ». Plus pessimiste, Nietzsche affirme « L'homme souffre si profondément qu'il a dû inventer le rire », se rapprochant du cynisme. L'humour est distingué par plusieurs concepts : c’est un langage, mais aussi un moyen d’expression. Il est porteur de messages. Ses objectifs sont nombreux. Il joue un rôle essentiel dans l’équilibre de la personne, il libère les tensions et préserve notre santé. L’humour est également employé pour étudier, même si les méthodes d’utilisation ne sont pas très persuasives. Cette arme permet de critiquer des cibles bien définies, par exemple, contre les états totalitaires et l’idéologie qui les fonde. C’est donc un langage qui vise la vérité sans la nommer, ainsi qu’un excellent moyen de s’exprimer lorsqu’il est impossible de le faire autrement. En effet, on peut rire de tout, mais pas n’importe comment. Enfin, l’humour est le meilleur médicament pour notre esprit, mais n’oublions pas que, parfois et même souvent, notre humour provoque la dégradation d’autrui. On peut dire d’emblée que l’humour est intelligence sociale, il en est donc une des manifestations, des expressions. Aux abords de l’humour, on peut distinguer du mensonge, de l’humilité, de la solitude, mais aussi une tendresse insupportable et tendue, un refus des apparences, la préservation d’un secret, le goût d’une distance infinie... On peut convenir d’étudier l’humour sous une forme d’esprit qui se dissimule sous un air sérieux, pleine d’ironie et d’imprévu, et qui consiste à dégager les aspects plaisants et insolites de la réalité avec un certain détachement.
- A humor az embernek, dolgoknak vagy helyzeteknek az a képessége vagy tulajdonsága, hogy másokban felkelti a felhőtlen szórakozás érzését (felvidítja). A kifejezés minden olyan szórakoztatási formára vagy emberi közlésre vonatkozik, amely ilyen érzést (vidámságot) vált ki, illetve amely az embereket nevetésre fakasztja vagy körükben tetszést okoz (például önmaguknak a látottnál különbnek való érzése okán keletkező elégedettség révén, vagy tulajdonképpen a várakozás okozta feszültség utáni kielégítettség érzése által). A szó a görög humor (testnedv, folyadék) szóból származik, amelyet valamikor az egészség és érzelmek egyensúlyban tartójának gondoltak. Humorérzéke van annak az embernek, aki képes észrevenni az emberekben, dolgokban és helyzetekben azt a vicces tulajdonságot, amely ezt a szívből jövő mosolyt vagy őszinte nevető reakciót kiváltja. E tulajdonságok többsége mégis a dolgok fonákságát, ellentmondását vagy kontrasztját alkotja, így köze van a kognitív disszonanciahoz, illetve jól értelmezhető Arthur Koestler idevonatkozó könyve, illetve tanulmánya (A teremtés) szerint. A humor és a nevetés a filozófusokat is foglalkoztatta Számos science fiction-író is vizsgálta a humor elméletét. Az Angyali üdvözlet c. regényében Robert A. Heinlein azt veti fel, hogy a humor a fájdalomból ered, és hogy a nevetés a sírás megakadályozására szolgáló mechanizmus. Isaac Asimov másfelől azt állítja, (első vicckönyvében, a Treasury of Humor-ban), hogy a humor lényege az antiklimax: a hirtelen szempontváltás, amelyben a triviális dolgok jelentősége megnő, és azok fölé emelkedik, amelyek a hétköznapokban náluk fontosabbnak szoktak látszani. Speciális humor az angol humor, amelynek alapja sok esetben az understatement, vagyis az a kifejezésmód, amikor valamit a szokásosnál sokkal jelentéktelenebbnek tüntetünk fel. Faragó Ferenc A humor, mint kapcsolat a transzcendenciával „A humor az utolsó fátyol. Levethető? Igen, de nem ajánlatos. Az egyetlen helyes, ha az ember leborul előtte és imádja, és azt mondja: Sajnos túl bölcs vagyok ahhoz, hogy szépségedet megérintsem. A humor az utolsó maszk. A humor a tragédiánál mélyebb. Ahogy a bolond mélyebb, mint a bölcs. (Hamvas Béla Karnevál) Az emberi gondolkodás talán kisé méltatlanul bánik a humorral, azzal a képességünkkel, hogy tudunk önfeledten nevetni másokon és nem utolsó sorban magunkon. Kétségkívül, ez a kizárólagos emberi sajátosság, nem nagyon érintette meg nagy gondolkodóinkat. Mi az oka ennek? Talán az a külső elvárás, hogy a bölcsnek komolynak, méltóságteljesnek illik lennie és ilyen elvárás mellett semmi helye a humornak. A szabályt erősítő kivétel természetesen azért akad. Kezdjük mindjárt a görögöknél, a nagy bölcsek közül talán csak Szókratész merte humorba ágyazni komoly gondolatait. Írni nem írt, de lejegyezték róla vidám, természetes derűjét, közvetlenségét, időnként – akinek kijárt – maró gunyorosságát is. A gúny a nagyoknak és a komolyaknak szólt, az akkori farizeusoknak, pontosabban a görög demokrácia kegyeltjeinek. Napjaink fogyasztói, pontosabban bekebelezői világában mennyire aktuális lenne, amit fennmaradt róla: „Amikor az athéni piacon az áruk roppant tömegét szemlélte Szókratész, gyakran ezt mondta magában: Mennyi mindenre nincs szükségem. ” (Diogenész). A görögöknél tartva szavunk etimológiáját is megtaláljuk, nevezetesen Hippokratésznál. Az ókori orvos felfogása szerint a humor a szervezet nedveit jelenti, amelyektől az ember testi és lelki jólléte függ. Zseniális megérzés, ma már tudományosan is megtapasztalhatjuk, ha van humorunk: jól érezzük magunkat. Az Ószövetségben, ha nem is túlzott mértékben, de jelen van a humor, a nevetés. Mi több kiderül, az Úr neveti ki az acsarkodó gonoszt. „Fondorkodik a gonosz az igaz ellen, és fogait csikorgatja rá: Az Úr neveti őt, mert látja, hogy eljő az ő napja. ” (Zsolt 37. 13.. ) Másszor meg az Úr nevetteteti meg Ábrahámot meg Sárát, mert idős koruk ellenére gyermekük születik. „Ekkor arczára borúla Ábrahám, és nevete és gondolá az ő szívében: vajjon száz esztendős embernek lesz-é gyermeke? Avagy Sára kilenczven esztendős lévén, szűlhet-é?” (1Móz 17. 17. ), és „Ábrahám pedig száz esztendős vala, mikor születék néki az ő fia Izsák. És monda Sára: Nevetést szerzett az Isten, énnékem; a ki csak hallja, nevet rajtam. ”(1Móz 21. 6.). Megtudhatjuk még, hogy mindennek megvan a maga ideje – még jókedvnek, nevetésnek is: „Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek” (Préd 3. 4.). Ha továbblapozunk a Prédikátor könyvében, elég rossz véleménnyel szembesülhetünk a humort, a nevetést illetően. „A nevetésről azt mondom: bolondság! A vígasságról pedig: mit használ az?” (Préd 2. 3. ); „Jobb a szomorúság a nevetésnél; mert az orczának szomorúsága által jobbá lesz a szív. ”(Préd 7. 3. ); „Mert olyan a bolondnak nevetése, mint a tövisnek ropogása a fazék alatt; ez is hiábavalóság!” (Préd 7. 6. ) Az Evangéliumi humor a legfinomabb humor: az örömhír. Ami nem szilaj jókedv, mámoros gondtalanság, harsány nevetés, hanem az a derű, ami megadja annak az alaphangját, ahogyan a világot kell szemlélnünk. „Boldogok, akik tudnak saját magukon mosolyogni. ” Fogalmaz át egy pszichológus, és teszi hozzá találóan: „…mert sohasem fogják abbahagyni. ” Ez, meg az önszemléletünk derűje, ami átsegíthet sok-sok hétköznapi nehézségen. Gromon András az evangéliumi humor kapcsán Jézus iróniájáról beszél, amely keserű, de szellemes, finom gúny. Célpontja a nép, a gazdagok, az ellenfelei, a tanítványai és önmaga. Jézusnak remek humorérzéke volt, némi képzavarral azt is mondhatnánk, hogy szellemes ember volt. Jókat derült a világ alakoskodásán, a farizeusok okoskodásán, a tanítványok értetlenkedésein és ugyanakkor mindezek mélyen bántották is. Lukács boldogság mondásai közül a harmadik a transzcendenciába helyezi a humort, a nevetést: „Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. ” (Lk 6. 21. ) Az iszlámról kialakult kép komor, szigorú, amely a humor és a szellemesség megjelenésére kevés teret enged. De maguk a muszlimok egyébként előszeretettel - és valószínűleg jogosan - mutatnak rá, hogy Mohamed az egyetlen olyan próféta, akiről olyan beszámolók maradtak ránk, hogy kifejezetten kedvelte, sőt maga is művelte a viccelődést és a szellemességet. Számos Mohamed tetteiről vagy mondásairól szóló beszámoló ábrázolja a prófétát tréfálkozás közben. A humor a végső igazság megnyilvánulása, ha már a remény is elfogy: marad a humor. A humor felemeli a kicsit, kigúnyolja a hatalmast. Mert a hatalmas mindig bizonytalan és szánalmas, s ezt a humor nevetségessé teszi. Az irodalom talaja kiválóan alkalmas arra, hogy a humor a transzcendenciájából a felszínre kerülhessen. A vígjáték egyidős a tragédiával és azonos a létjogosultsága az irodalomban, mi több ugyanarra a kérdésre keresi a választ. Csupán az egyik így, a másik úgy. A világirodalomban a humor mélysége – avagy magassága – Cervantes művében a Don Quijote–ében mutatkozik meg leginkább. A transzcendens vonatkozási rendszerben Don Quijote reménye igazolódik, s nem Sancho Panza realizmusa, földhözragadtsága; s a főhős bolondozásai, csínytevései, nevetségessége szakrális méltóságot nyernek. A bolond bölcsebb az okosnál, a humor az igazság előíze, mert vannak olyan állapotok, amikor a komolyság bizony a legkomolytalanabb. (Sokak számára egy fegyveres díszszemle vigyázz-menete a világ legkomikusabb történése.). A magyar irodalom is sokat tud a humorról és szinte mindenki, aki említésre méltó, él is a derű magasabb dimenzióival. Arany János a transzcendens meghatározottság mellett a humor dialektikáját is észre veszi. A komédia és a tragédia egy ugyanazon dolognak más és más aspektusai. A komikum is, a tragikum is az ember határait tárja föl, végtelenséget feltételez, de mindkettő az emberi végesség megnyilatkozásai. A „Széptani jegyzetek”-ben a költő a nevetség álarcába rejtezett sírásról beszél, mert a humor a fájdalomból ered – és oda is tér vissza. „A humoros író mély fájdalmat érez a világ romlásán, de nem lévén reménye javítani, kétségbeesetten kacag önmaga és a világ felett. ” A humor az úgynevezett valóságból karikatúrát csinál, és meggyőz arról, hogy ez az igazi valóság. A humor-érzék-szerv veszi csak észre, fedezi fel azt a valóság-karikatúrát, amely nem harsány, nem hivalkodó, hanem finom, egyben belső is: ezo-terikus. Ha a humor harsánnyá, hivalkodóvá válik, akkor kifordul önmagából, s az már nem humor. Jószerivel bántó durvaság, trágárság, feltűnési viszketegség. Az átvilágítás helyett elsötétít, bemocskol és bemocskolódik. Még a legjobb esetben is talán egy kis csiklandozás, de semmiképpen nem szellemesség. Ekkor már a humorista nem moralista. A humor kizárólag emberi sajátosság – no, meg jelen hipotézisünk szerint isteni is. A tárgyak önmagukban nem humorosak, csak ha vannak emberi vonatkozásaik. Az állatvilágban is ismeretlen fogalom a humor, ám ha emberi tartalommal töltjük meg, jót nevethetünk, például La Fontaine A holló meg a róka történetén. De csak, ha felismerjük: jé, ezek mi magunk vagyunk! Valahogy így: Holló úr ült a fatetőn Csőrébe sajt volt, jókora, S kit a jóillat csalt oda, A róka szólt hízelkedőn: "Á, jónapot, te drága holló! Mi szép vagy! nincsen is hozzád hasonló! Nem tódítok, de hogyha hangod Olyan, mint rajtad ez a toll, ó Akkor a madarak között első a rangod. " A holló erre rendkívül örül, Torkán egy hangot köszörül, Kitátja csőrét, földre hull a sajtja A róka felveszi és egyre hajtja. "A hizelgő, akármi fajta, Azokból él, akiknek hízeleg: Felér a sajttal ez a lecke - vedd. " A holló ámul, pironkodva, végre Megesküszik, hogy nem megy soha jégre. (Kosztolányi Dezső fordítása) A humor társas műfaj. Azt állítja Henry Bergson a Nevetés című művében, hogy „…a nevetésnek visszhangra van szüksége, állandóan visszaverődve folytatódni akar. Nevetésünk mindig egy csoport nevetése, a nevetésben mindig ott bujkál valami egyezség, szinte azt mondhatnám: cinkosság más, valóságos vagy képzeletbeli nevetőkkel. ” Egymagunkban nincs nevetés, csak esetleg akkor - s ezt már Sigmund Freud teszi hozzá – ha az ember a képzetében valamilyen közösséget teremt, mert akkor a tudatalattiból előjön a nevetés. Egyébként Freud szerint a humor mélyen összefügg a tudattalannal, a humor mechanizmusa szerinte sokban hasonlít az álmok mechanizmusához. Nevetésünk a tudatalatti feszültségeket szabadítja föl. Analóg erre Örkény István gondolata: „Nevetünk, amikor fölfelé megyünk a hullámvasúttal - mert fölszabadul a feszültségünk – de sikoltva zuhanunk lefelé; viszont ki ülne fel egy vízszintes hullámvasútra?” Descartes „cogito ergo sum” –ja kificamítva, „humorosan” így hangzanék: „humoromnál vagyok, tehát vagyok”. Így hát Isten óvjon meg minket a humortalanságtól!
- L'umorismo è la capacità o la condizione di persone, oggetti o situazioni di evocare sentimenti di divertimento e suscitare la risata.
- ユーモア（英: humour、独: humor：フモーア）は、会話や文章において相手を笑わせる事を意図する人間の気質や、具体的な言葉や行動においての表れをさす。
- Humor is het vermogen om iets dat grappig, amusant of geestig is aan te voelen, te waarderen of tot uitdrukking te brengen. Humor kan ook een aanduiding zijn van de expressie van iets komisch of grappigs in woord, daad of geschrift. Er bestaan meerdere vormen van humor. Grappen zijn verhalen met een bedoelde humoristische of geestige strekking.
- Humor er evnen til å oppfatte noe som morsomt. Humor er en mulighet hos mennesker, objekter eller situasjoner til å vekke en følelse av morskap, underholdning, moro og latter hos andre mennesker. Begrepet omfatter en hvilken som helst form underholdning eller menneskelig kommunikasjon som vekker slik følelser, eller som gjør at mennesker ler eller føler seg lykkelige. Noen trekk i humor er felles for mange kulturer og folkeslag, men det er typisk at forskjellige kulturer eller subkulturer har deres egne former for humor. Dette skyldes at humor utvikles i en kreativ prosess mellom mennesker. Akkurat som grupper har deres egen humor, har også hver enkelt person deres egen humor. Humor krever også at man er innforstått med et miljø eller en felles kunnskap. Derfor vil noen mennesker kanskje ikke finne eksemplet nedenfor morsomt da det krever noe kunnskap om data og rave. Eksempel på humor: Det er latterligt å påstå at dataspill påvirker barn! Hvis f. eks. Pac-Man hadde påvirket barn født på 1980-tallet, da ville vi i dag ha en mengde unge, springende rundt i mørke rom og spise piller mens de lytter til monoton og ensformig musikk. Humor eller gråt er metoder til å leve med uovervinnelige problemer. Hvis man ikke kan le av problemerne, da skal man gråte. Det er også omvendt: Stor sorg kan først bearbeides endelig, når humoren tar over. Det er den klassiske sammenheng mellem tragedie og komedie: Den der tager spøg kun for spøg, og alvor kun alvorligt, han har forstået begge ting meget dårligt.. Mel Brooks definerte en gang forskjellen mellom tragedie og komedie med følgende sammenligning: Når en person sklir på et bananskall og faller ned i et hull og slår seg ihjel er det komedie, men når jeg skjærer meg i fingeren er det tragedie. Humor er ikke bare ironi, den kan også ha en kjerne av ondskapsfullhet. Norsk humor, iallfall norsk humor fra Nord-Norge, er ofte underdrivelser.
- Humor (słowo pochodzi z łaciny) – jedna z postaci komizmu, wyrażająca się w dostrzeganiu stron śmiesznych w ludziach, sytuacjach, zdarzeniach itp. , traktowanych – w przeciwieństwie do satyry – z wyrozumiałością i pobłażliwością.
- O humor é um estado de cuja intensidade representa o grau de e de psicológico e emocional de um indivíduo. A palavra humor surgiu na medicina humoral dos antigos Gregos. Naqueles tempos, o termo humor representava qualquer um dos quatro fluidos corporais (ou humores) que se considerava serem responsáveis por regular a saúde física e emocional humana. O humor é uma das chaves para a compreensão de culturas, religiões e costumes das sociedades num sentido amplo, sendo elemento vital da condição humana. O homem é o único animal que, e através dos tempos a maneira humana de sorrir modifica-se acompanhando os costumes e correntes de pensamento. Em cada época da história humana a forma de pensar cria e derruba paradigmas, e o humor acompanha essa tendência sócio-cultural. Expressões culturais do humor podem representar retratos fiéis de uma época, como é o caso, por exemplo, das comédias gregas de Plauto e das comédias de costumes do brasileiro Martins Pena.
- Umorul (lat. humor = umezeală) are un caracter specific prin soluţii neaşteptate, caraghioase poate produce ilaritate. Persoanele cu umor sunt acele persoane care prin comportare sau verbal prin anumite contexte declanşează râsul. Simţul umorului este influenţat de tradiţiile, cultura, istoria unui popor, sau diferă după poziţia pe scara ierarhiei sociale. Umorul diferă de asemenea după anumite perioade istorice, multe glume din trecut nemaifiind actuale, au pierdut efectul de a produce hazul. Umorul poate fi usturător prin satiră, ironie, batjocură, cinic, sau blând binevoitor, plin de înţelegere, autocritic.
- Файл:Eduard von Grützner Falstaff. jpg Улыбка — знак присутствия чувства юмора Ю́мор — деятельность человека, направленная на вызывание смеха у окружающих. В более широком понимании — любые жизненные явления, ситуации, а также любые мысли, фантазии, идеи и т. п. , способные вызвать эти эмоции.
- Humor (från humores, kroppsvätskorna i humoralpatologi, ytterst av klassisk grekiska χυμός, bokstavligt "saft") är förmågan hos människor, saker eller situationer att framkalla glädjekänslor. För att uppfatta det roliga i en situation krävs ett "sinne för humor", något som alla människor har, men det finns många olika individuellt styrda faktorer som avgör om en enskild person finner en specifik sak rolig. Bland de mest avgörande variablerna finns geografisk plats, kultur, mognadsnivå, utbildningsnivå, och kontext. Barn föredrar generellt sett fysisk humor, såsom slapstick (en stundom våldsam typ av humor), medan satir kräver en djupare förståelse för det som humorn riktar sig mot, ofta samhällskritik, och därför ofta kräver en mer vuxen publik. Konsten att vara rolig kallas komik, medan den skönlitterära och filmiska genre som är främst förknippad med humor kallas komedi.
- Mizah, hayatın güldürücü yönünü ortaya çıkaran sanat türüdür. İnsanı gülmeye sevk eden resim, karikatür, konuşma ve yazı sanatıdır. Mizah eserleri sadece şaka, güldürme maksadıyla söylenip, yazılıp, çizildiği gibi belli fikirleri ifade etmek için de ortaya konulabilir. Karikatür, hikâye, roman, komedi, nükte, fıkra, hiciv, taşlama gibi şekillerde karşımıza çıkan bu eserlerin en önemli özelliği espri adı verilen can alıcı noktanın eserin ayrıntıları arasında büyük bir yetenekle gizlenmesi, tam sırası gelince de beklenmedik bir anda söylenmesidir. En kaba şakadan en ince espriye kadar bütün mizah örnekleri, birbiri ile uyum içindeki olaylar arasındaki çelişkinin birdenbire ortaya çıkarılmasına dayanır. Mizah gelenek ve kuralların sorgulanmasında önemli bir rol oynar. İki amacı vardır, saldırma ve savunma. İnsanın topluca yaşamaya başladığı dönemle birlikte mizah da otaya çıkmıştır. Kentleşmeyle birlikte daha soyut ve dolaylı bir özellik kazandı. Mizahı bedensel şiddetten ayırıp keskin dilli bir sanata dönüştüren Atinalılar olmuştur. Ortaçağda kilise ve kralları alaya alan masallarıyla şenliklerde halkı eğlendiren öykü anlatıcıları jonglörler ve gezgin minstrel’le birlikte açık cinsel çağrışımları da olan yeni bir mizah türü yaygınlaştı. 20. yüzyılda yeni bir mizah türü doğdu. Komik öğelerin yanı sıra ürkütücü ve korkunç öğelere de yer veren kara mizah ortaya çıktı. Siyasal mizah da bu dönemde önem kazandı. Türk mizah ustalarından Rıfat Ilgaz mizah için şöyle der: Mizah diye bir yazı türü yoktur. Yazı türü romandır, öyküdür, köşe yazılarıdır, anılardır. Mektup bile bir yazı türüdür de, mizah bir yazı türü değildir. Tür olsaydı tekniği olurdu. Mizah bir biçemdir. Topluma bakış açısıdır. Mizah şiir, öykü, roman olabilir: Tür değil, biçimdir. Mizacımızdan gelen bir özelliktir, bir çeşnidir. Yazı türleri beceri ister, teknik ister. Bunları sağladın mı başarı tamdır. Mizah ne ister? Mizah insanın mizacından geldiği için bilgi değildir, edinilemez. Teknik de değildir. İnsanın yaradılışında bu özellik varsa mizah başarılı olabilir.
- Файл:Eduard von Grützner Falstaff. jpg Усмішка — ознака присутності почуття гумору Гу́мор — 1. доброзичливо-глузливе ставлення до чого-небудь, спрямоване на викриття вад. Фізична або вербальна дія, яка має на меті розсмішити. 2. Художній прийом у творах літератури або мистецтва, заснований на зображенні чого-небудь у комічному вигляді, а також твір літератури або мистецтва, що використовує цей прийом. 3. Психічний стан; настрій людини. У доброму гуморі — у доброму настрої. Не в гуморі — у поганому настрої.
- 幽默，对应古希臘「χυμός」演變來的西方語言相應詞彙（英語、法語等：humour，西班牙語、德語等：Humor...... ）的半音譯，指風趣。 民國早年，林語堂在《晨報》副刊上撰文將英文"humour"一詞半音譯为幽默，指使人感到好笑、高兴、滑稽的行为举动或语言，相当于风趣；幽默感则是运用或者理解幽默的能力。 χυμός詞源含義： 英語、法語中的humour一詞來自古希臘醫學，他們相信人類身體有四大類液體控制健康及情緒，稱之為「χυμός」(chymos)，大意是指汁液，它們包括血、黃膽汁、痰及黑膽汁，抑鬱是由於體內「黑膽汁」過盛所致，而解決方法正是開懷大笑。英國人以Humour一字演化成有趣的意思，1924年林語堂按照英文翻譯成幽默一詞。 英語中的humour也可寫作humor，前者为英式英语，后者为美式英语。在西方世界中，Humour一詞並不一定都含有有趣的意思。法文中的humour（或寫為Humeur），是指心情，而不存有幽默之意。劍橋大學解剖學家約翰•赫非特(John Hadfield）認為，雖然人類已開始掌握憤怒、抑鬱的機制，但對發笑的認識仍十分有限。為甚麼我們看見政客在電視上打喷嚏會發笑，依然是個謎。
|
![[RDF Data]](/statics/sw-cube.png)
