| dbpprop:abstract
|
- A camera lucida is an optical device used as a drawing aid by artists. The camera lucida performs an optical superimposition of the subject being viewed upon the surface upon which the artist is drawing. The artist sees both scene and drawing surface simultaneously, as in a photographic double exposure. This allows the artist to duplicate key points of the scene on the drawing surface, thus aiding in the accurate rendering of perspective. At times, the artist can even trace the outlines of objects.
- Als Camera lucida bezeichnet man eine Zeichenkamera mit Prisma, die 1807 von William Hyde Wollaston entwickelt wurde. Die Camera lucida erfüllte einen ähnlichen Zweck wie die Camera obscura und wurde zum Abzeichnen von Landschaften oder Porträts verwendet. In der biologischen Forschung wurden Camera-lucida-Projektionen mikroskopischer Präparate als Zeichenvorlage benutzt.
- La càmera lúcida o càmera clara és un instrument òptic que utilitzen els artistes com una ajuda per a dibuixar. El químic i físic anglès William Hyde Wollaston la va patentar el 1806. La càmera lúcida efectua una superposisió òptica del subjecte a dibuixar i la superfície on ha de realitzar-se el dibuix. L'artista utilitza aquesta superposició per marcar els punts clau del subjecte a reproduir, o fins i tot les seues grans línies. La perspectiva pot reproduir-se de manera perfecta, sense construcció. En el cas d'utilització de paper blanc per a dibuix, el treball és més difícil atès que la lluminositat del paper molesta el dibuixant. És preferible l'ús de paper negre o de color fosc, i un llapis blanc. La càmera lúcida de Wollaston, com mostra el diagrama de l'esquerra, utilitza un prisma. Es disposa l'aparell de manera que la meitat de la pupil·la de l'ull E mire en el prisma ABCD, precebent el subjecte a dibuixar, mesclant la visió directa de la superfície de dibuix. Les lents L i L' igualen les distàncies òptiques del subjecte S i de la superfície P del dibuix. L'any 2001, el pintor David Hockney va desencadenar una violenta controvèrsia amb la seua obra Sabers perduts; tècniques perdudes dels antics mestres en què demostrava que una part important dels grans pintors del passat, com ara Ingres, Van Eyck i Caravaggio, no feien els seus dibuixos a mà alçada sinó utilitzant dispositus òptics com la càmera lúcida, la càmera obscura o projeccions d'imatges en espills còncaus. Els treballs d'Hockney han estat criticats per Ross Woodrow, de la Universitat de Newcastle a Austràlia. Malgrat tot, no cal perdre de vista que, com reconeix Hockney, sempre és la mà de l'artista la que dibuixa.
- Camera lucida je optické zařízení používané jako pomůcka ve výtvarném umění. Poprvé toto zařízení sestrojil W. H. Wollaston v roce 1807. Název „camera lucida“ (z latiny „světlá komora“) dal tomuto zařízení Wollaston a měl zdůraznit rozdíl mezi zařízením zvaným camera obscura (z latiny „temná komora“), což je starší optické zařízení používané také jako pomůcka ve výtvarném umění. Základem tohoto zařízení je čtyřboký polopropustný hranol, v němž se horizontální světelný paprsek láme do vertikálního směru a přichází do oka kreslíře. Hranol bývá namontován na držadle připevněném k horizontální desce, na níž leží materiál, na který je kresleno. Kreslíř se dívá přes hranu hranolu a vidí současně kreslenou scénu i nakreslenou část scény. To mu umožňuje zakreslit přesně klíčové body scény.
- Una cámara lúcida es un dispositivo óptico usado por artistas como ayuda para dibujar. Fue patentado en 1806 por William Hyde Wollaston. Parece ser que la cámara lúcida no es más que una reinvención de un dispositivo descrito claramente 200 años antes por Johannes Kepler en su obra Dioptrice (1611). Hacia el siglo XIX la descripción de Kepler cayó en el olvido, así que nadie demandó a Wollaston. El término cámara lúcida es de Wollaston. La cámara lúcida realiza una superposición óptica del tema que se está viendo y de la superficie en la que el artista está dibujando. El artista ve las dos escenas superpuestas, como en una fotografía que se haya expuesto dos veces. Esto permite al artista transferir puntos de referencia de la escena a la superficie de dibujo, ayudándole así en la recreación exacta de la perspectiva. Si se utiliza papel blanco, la superposición del papel con la escena tiende a eliminar ésta, haciéndola difícil de ver. Al trabajar con una cámara lúcida es recomendable utilizar papel negro y dibujar con un lápiz blanco. La cámara lúcida está disponible todavía a través de proveedores de material artístico, pero no es muy conocida, ni tampoco muy usada. Hace unas décadas se convirtió una herramienta estándar del microscopista. Hasta hace poco, las fotomicrografías eran difíles de obtener. Es más, en muchos casos, la claridad en la estructura representada que el microscopista quería para el documento se lograba mejor mediante el dibujo que mediante la fotografía. Por esta razón, muchas de las ilustraciones histológicas y microanatómicas en los libros de texto y en los artículos de investigación eran dibujos realizados con la cámara lúcida, y no fotografías. El nombre "cámara lúcida" (nombre procedente del latín, con el sentido de habitación iluminada) intentaba obviamente recordar el sistema de ayuda para el dibujo que se utilizaba antes, la cámara oscura. No hay similitudes ópticas entre los sistemas: La cámara lúcida es un aparato ligero y transportable que no requiere de condiciones de iluminación especiales. No proyecta ninguna imagen. En la forma más simple de la cámara lúcida, el artista mira hacia la superficie de dibujo a través de un espejo semi transparente inclinado 45 grados. Esto superpone la visión directa del dibujo de la superficie y el reflejo de una escena horizontal en frente del artista. El instrumento a menudo incluye una lente negativa débil, creando una imagen virtual de una escena de más o menos la misma distancia de la superficie de dibujo, de forma que ambas se pueden ver bien enfocadas simultáneamente. La cámara lúcida original de Wollaston que se muestra en el diagrama utiliza un prisma. Las escenas directas y reflejadas se superponen colocando el aparato de tal forma que sólo la mitad de la pupila del ojo E vea a través del prisma, mirando a la superficie P directamente. La otra mitad ve una imagen erguida del sujeto reflejado desde dos lados del prisma ABCD.
- Une chambre claire (ou parfois camera lucida) est un dispositif optique utilisé comme aide au dessin par les artistes et breveté en 1806 par William H. Wollaston. La chambre claire effectue une superposition optique du sujet à dessiner et de la surface où doit être reporté le dessin. L'artiste utilise cette superposition pour placer des points clés du sujet à reproduire, ou même ses grandes lignes. La perspective est reproduite de façon parfaite, sans construction. Dans le cas de l'utilisation de papier blanc pour le dessin, le travail est rendu difficile parce que sa luminosité gêne le dessinateur. Il est préférable dans ce cas de travailler avec du papier noir, ou de couleur foncée, et un crayon blanc. La chambre claire de Wollaston, comme le montre le diagramme de gauche, utilise un prisme. On dispose l'appareil de façon à ce que la moitié de la pupille de l'œil E regarde dans le prisme ABCD, percevant le sujet à dessiner, mélangeant la vision directe de la surface de dessin. Les lentilles L et L' égalisent les distances optiques du sujet S et de la surface P de dessin. En 2001, le peintre David Hockney engendra une violente controverse avec son ouvrage Savoirs Secrets; Techniques Perdues Des Anciens Maitres dans lequel il démontre qu'une importante partie des grands peintres du passé, comme Ingres, Van Eyck et Le Caravage, ne faisaient pas leur dessin à main libre mais en utilisant des dispositifs optiques comme les chambre claire, chambre noire ou des projections d'images par miroirs concaves. Les travaux d'Hockney ont été critiqués par Ross Woodrow, de l'Université de Newcastle en Australie. Cependant, il ne faut pas perdre de vue que, comme le dit Hockney, c'est toujours la main de l'artiste qui dessine.
- A camera lucida egy optikai eszköz, amely rajzoláshoz nyújt segítséget művészeknek. William Hyde Wollaston szabadalmaztatta 1806-ban. Számos jel utal arra, hogy a camera lucida valójában csupán újra-feltalálása annak az eszköznek, amelyről 200 évvel korábban Johannes Kepler írt a Dioptrice című munkájában 1611-ben. A 19. századra azonban Kepler leírása teljes feledésbe merült, így senki nem vitatta Wollaston szabadalmi kérelmét. A „camera lucida” elnevezés Wollastontól származik. A camera lucida hagyományos optikai eszközökkel egymásra helyezi a megörökíteni kívánt jelenet és a készülőben lévő rajz képét. A művész így egyszerre látja a jelenetet és a rajzát, nagyjából úgy, mintha ugyanarra a filmkockára mindkettőről felvételt készített volna. Így a művész a tárgy sarokpontjait precízen rögzítheti, ami lehetővé teszi a perspektíva pontos ábrázolását. Sőt, az eszköz segítségével a tárgyak, objektumok körvonalai is pontosan végigkövethetők. Fájl:Cameralucida01. jpg Metszet 1830 körül: a camera lucida használata Ha a használt papír fehér, a lap és a jelenet képének egymásra helyezésekor a papír fehérsége dominál, így a jelenet részletei csak nehezen vehetők ki. Ezért camera lucida használatakor célszerű fekete papírt használni, és fehér ceruzával rajzolni. A camera lucida ma is beszerezhető grafikai segédeszközök forgalmazóin keresztül, de nem kifejezetten közismert vagy elterjedt. Ugyanakkor még pár évtizeddel ezelőtt is közkedvelt eszköz volt a mikroszkópot használók körében. A fotomikrográfok előállítása ugyanis egészen a közelmúltig meglehetősen drága volt, rádaásul azt a fajta egyszerűsített, könnyen átlátható illusztrációt, amit a mikroszkópok kezelői általában készíteni szeretnének, sokszor könnyebb rajzolással, mint fényképezéssel előállítani. Ennek következtében a legtöbb mai napig megjelent hisztológiai és mikroanatómiai könyv és cikk illusztrációi camera lucidával készült rajzok fotomikrográfok helyett. A „camera lucida” elnevezés („világos kamra” latinul) nyilvánvalóan a sokkal régebbi rajzolóeszköz, a camera obscura („sötét kamra” latinul) nevét mintázza. Szerkezetbeli hasonlóság nincs a két eszköz között. A camara lucida könnyű, hordozható eszköz, nem igényel különleges megvilágítást, nem vetít képet. A camera lucida legegyszerűbb változatában a művész a rajzfelületet egy 45 fokos szögben megdöntött féligáteresztő tükrön keresztül nézi. Így a rajzfelület direkt képe keveredik a művész előtt elterülő jelenet tükrözött képével. A berendezés gyakran egy gyenge lencsét is tartalmaz, amely a jelenet virtuális képét hozza létre körülbelül ugyanakkora távolságra, mint amilyen messze a rajzlap van. Ezzel a trükkel a két kép egyszerre kerül fókuszba. Fájl:Cameralucidadiagram. png Wollaston camera lucidájának szerkezeti rajza Az eredeti Willaston-féle camera lucida, amint a jobboldali ábrán látható, féligátersztő tükör helyett prizmát használt. A közvetlen és a tükrözött kép egymásra helyezését úgy lehet elérni, hogy az E-vel jelölt szem retinájának csak a fele nézi a képet az ABCD prizmán keresztül, a másik fele közvetlenül a P rajzfelületet látja. Az L és L' lencsék szolgálnak a távolságbeli különbségek kiegyenlítésére. A fényképészeti úttörő, William Fox Talbot, az 1833-as olaszországi nászútján camera lucidát használt rajzai elkészítéséhez. Később feljegyezte, hogy az eszköz, illetve az elkészült képek csalódást okoztak számára, és ez sarkallta később arra, hogy kutassa, hogyan lehet a képeket más módon rögzíteni. David Hockney a 2001-ben megjelent könyvével nagy vitákat kavart. Ebben ugyanis azt állította, hogy a múlt nagy művészei, mint például Ingres, Van Eyck vagy Caravaggio nem szabad kézzel rajzoltak, hanem különböző optikai segédeszközöket használtak, többek közott egy konkáv tükröt használó szerkezetet, amellyel létrehozták a jelenet valódi képét. Bizonyítékait kizárólag a festmények különböző jellemzőiből meríti. Munkája nyomán ismét megnőhet az érdeklődés a camera lucida és a hasonló optikai eszközök iránt.
- La camera lucida è un dispositivo ottico utilizzato dagli artisti come ausilio per il disegno. Il brevetto risale al 1806 ed appartiene a William Hyde Wollaston. Esistono prove che la camera lucida fosse nient'altro che la reinvenzione di un dispositivo risalente ad almeno due secoli prima, descritto da Keplero nella sua opera Dioptrice (1611), nella quale spiega il vantaggio di un obiettivo composto da due lenti, ovvero una divergente e una convergente. Dal XIX secolo l'invenzione di Keplero cadde nell'oblio cosicché nessuno reclamò il brevetto di Wollaston. Il termine "camera lucida" fu coniato dallo stesso Wollaston. (cfr. Edmund Hoppe, Geschichte der Optik, Lipsia 1926) La camera lucida permette di sovrapporre otticamente l'immagine da ritrarre sulla superficie sulla quale si sta disegnando. L'artista può vedere contemporaneamente sia la scena che la superficie del disegno come in una doppia esposizione fotografica. Questo permette di trasferire i punti chiave dalla scena alla superficie di disegno, cosa di grande aiuto per un'accurata resa prospettica. L'artista può anche tracciare facilmente i contorni degli oggetti nella scena. Utilizzando un foglio bianco, la scena sovrapposta tende a svanire quindi è più efficace utilizzare carta nera e disegnare con una matita bianca. La camera lucida si può ancora trovare presso i negozi di articoli per l'arte ma non è molto diffusa. Fino a poche decine di anni fa la camera lucida era largamente utilizzata dai microscopisti fino a quando la fotomicrografia non divenne più economica. In molti casi le riproduzioni mediante la camera chiara sono molto più comprensibili che le corrispondenti micrografie, la maggior parte delle illustrazioni nei manuali di istologia e microanatomia sono disegni riprodotti con l'aiuto della camera chiara. Il nome "camera lucida" (termine latino per "camera chiara") richiama la ben più antica camera obscura camera oscura. Non c'è alcuna similitudine ottica fra i due dispositivi, la camera lucida non richiede alcuna fonte di luce particolare e non c'è proiezione dell'immagine. Nella sua forma più semplice, la camera lucida è costituita da uno specchio semiargentato inclinato di 45° attraverso il quale l'artista osserva la superficie di disegno. In questo modo si sovrappone una visione diretta della superficie di disegno alla vista riflessa della scena posta di fronte all'artista. Lo strumento spesso include una debole lente negativa per avere un'immagine virtuale della scena più o meno alla stessa distanza dalla superficie di disegno in modo che siano entrambe a fuoco contemporaneamente. L'originale camera lucida di Wollaston, come mostrata nel diagramma a destra, usa un prisma eretto. Le scene diretta e riflessa vengono sovraimposte aggiustando l'apparato in modo che solo metà della pupilla dell'occhio E veda attraverso il prisma, guardando direttamente la superficie P da disegnare. L'altra metà vede un'immagine eretta del soggetto, riflessa da due lati del prisma ABCD. Le lenti L e L' equalizzano le distanze ottiche della superficie e dell'oggetto. Mentre era in luna di miele in Italia, nel 1833, il pioniere della fotografia William Fox Talbot usò una camera lucida come supporto al disegno. Egli disse in seguito che fu l'insoddisfazione per i risultati ottenuti che lo incoragiarono a cercare un modo per "far si che queste immagini naturali si imprimessero durevolmente". Nel 2001, l'artista David Hockney creò notevoli controversie con il suo libro Secret Knowledge: Rediscovering the Lost Techniques of the Old Masters. In esso egli suggerisce che grandi artisti del passato, come Ingres, Van Eyck e Caravaggio non lavoravano a mano libera, ma erano guidati da apparecchiature ottiche, in particolare una che usava uno specchio concavo per proiettare le immagini reali. Le sue prove si basano interamente sulle caratteristiche dei dipinti stessi. Il suo lavoro può far sorgere un nuovo interesse nell'uso di apparecchiature ottiche come supporto al disegno.
- カメラ・ルシダ（camera lucida、カメラ・ルシーダ、カメラ・ルキダとも）は、かつて画家が素描やスケッチを描く際の補助に使った光学装置。1806年、ウィリアム・ハイド・ウォラストンが発明し特許を取得した。もっとも、実際にはカメラ・ルシダはヨハネス・ケプラーが著書『屈折光学』（Dioptrice, 1611年）で詳述した装置の再発明にほかならないといえるが、19世紀までにケプラーの記述は忘れられ、誰もウォラストンの発明に異議を唱えなかった。「カメラ・ルシダ」（ラテン語で「照らされた部屋」）という名前はウォラストンがつけたものである。（Edmund Hoppe, "Geschichte der Optik", Leipzig 1926 を参照） カメラ・ルシダを覗くと、覗いた先にある物体の姿と、覗く人物の手もとにある紙など描画する対象の表面の画像とが重ねあわされる。画家は目の前に、描きたい物体や光景と描くための紙とを同時に二重写しのように見ることができる。これによって画家は、目の前の光景から手もとの紙へ、遠近法の要となる部分の点や物体の輪郭線を転写できるので、遠近感の正しい透視画や本物そっくりの絵を描くことができる。
- Een camera lucida was een instrument bestaande uit een verstelbare stang, die met een klem aan de tekentafel werd vastgemaakt. Aan de bovenzijde was een in metaal gevat prisma bevestigd. Door dit prisma juist af te stellen, werd in de gewenste afmetingen het tafereel of het object op tekenpapier geprojecteerd. Het verkregen beeld was lichtarm en waarschijnlijk vond de camera lucida hierdoor weinig ingang. Het apparaat was vooral in de achttiende eeuw in omloop.
- Camera lucida – XIX-wieczne narzędzie rysownicze i malarskie. Za jej pomocą obiekty rysowany był widziany już na pulpicie lub podobraziu, dzięki czemu możliwe było, w łatwy sposób, uzyskanie fotograficznej dokładności obrazu.
- Ка́мера-люци́да (от лат. camera lucida — светлая комната) — оптический прибор, основанный на принципе камеры-обскуры, снабжённый призмой и служащий воспомогательным средством при переносе существующих мотивов на бумагу. Файл:Cameralucida01. jpg Рисование портрета при помощи камеры-люциды, 1807 г. Таким образом художник мог достичь с камерой-люцидой правильного построения перспективы и большого сходства с существующим мотивом. Файл:Cameralucidadiagram. png Оптическая схема
- Camera lucida är ett optiskt instrument som tidigare användes av konstnärer som ett teckningshjälpmedel. William Hyde Wollaston tog patent på det 1806. Det användes flitigt av tecknare och målare under 1800-talet.
- Camera lucida, ressamlar tarafından çizime yardımcı olması için kullanılan bir görme cihazıdır. 1806'da William Hyde Wollaston tarafından patenti alınmıştır. Aslında, 200 yıl kadar önce 1611'de Johannes Kepler tarafından Dioptrice'te tarif edilen aletin yeniden icadı olduğu açıktır. 19. yüzyılda, Kepler'in tanımı tamamen unutulmuş, bu nedenle kimse Wollaston'un iddiasına karşı çıkmamıştır. Camera lucida terimi Wollaston'a aittir. (cf. Edmund Hoppe, Geschichte der Optik, Leipzig 1926) Bakılan nesneyi ve sanatçının çalıştığı zemini görsel bindirme yaparak gösterir. Fotoğraf çekimindeki üstüste çekimde olduğu gibi, sanatçı sahne ve çizim alanını aynı anda görebilir, bu da sahnenin anahtar noktalarının çizim zeminine aktarılmasına ve perspektifin tam görüntüsünün elde edilmesine yardımcı olur. Hatta sahnedeki nesnelerin ana hatlarını seçmek bile mümkün olur. Şayet beyaz kâğıt kullanılıyorsa, sahnenin olduğu kağıda görüntü bindirmesi sahneyi temizleme eğilimindedir, bu nedenle görüşü zorlar. Camera lucida ile çalışırken siyah kâğıt kullanmak ve beyaz kalem ile çizmek faydalıdır. Camera lucida hâlâ bulunabilmektedir, fakat çok bilinmez ve geniş çapta kullanılmaz. Daha birkaç on yıl önce, mikroskopistler tarafından kullanılan standart bir araçtı. Yakın geçmişe kadar, fotomikrografiler çoğaltmak için çok pahalıydı. Bundan başka, çoğu durumda mikroskopistlerin belgelemek istedikleri yapıların açık illüstrasyonlarını çizmek mikrografi yöntemi ile yapmaktan daha kolaydı. Böylece, kitaplardaki ve araştırma kâğıtlarındaki çoğu rutin histolojik ve mikroanatomik illüstrasyon fotomikrografi yerine kamera lusida çizimleriyidi. Camera lucida ismi (Latince "aydınlatılmış oda") açıkça eskiden çizime yardımcı alet olan kamera obscurayı (Latince "karanlık oda") anımsatmak için seçilmişti. İki araç arasında görsel benzerlik bulunmamaktadır. Camera lucida özel aydınlatma istemeyen hafif ve taşınabilir bir alettir. Camera lucidadan herhangi bir görüntü yansıtılmaz. En basit biçimiyle camera lucidada, sanatçı 45 derece eğilmiş yarı-gümüşlenmiş bir ayna üzerinden çizim yüzeyine bakar. Bu çizim yüzeyinin doğrudan görüşünü ve sahnenin yansımasını yatay olarak sanatçının önüne bindirir. Alet genellikle, zayıf negatif lens içerir, sahnenin sanal görüntüsünü çizim yüzeyi ile yaklaşık aynı uzaklıkta oluşturur, bu sayede her ikisi de iyi odaklama ile aynı anda görünebilir. İlk Wollaston camera lucida, sağdaki şekilde gösterildiği gibi, ayakta duran bir prizma kullanmaktadır. Doğrudan ve yansıyan sahneler aygıt düzenlerek üst üste bindirilir, böylece E'nin gözünün gözbebeğinin yarısı doğrudan prizmadan görür, P çizimin tamamını görebilir. Diğer yarısı nesnenin ayakta duran görüntüsünü ABCD prizmasının her iki tarafında görür. L ve/veya L' lensleri görüntü yüzeyinin ve nesnenin görsel uzaklıklarını eşitler. Fotoğraf konusunda öncü olan William Fox Talbot, 1833'de İtalya'da balayındayken taslaklarını çizmek için camera lucida kullanmıştır. Daha sonra bu "doğal görüntülerin kalıcı baskılarını" arama isteğinde başarısız olmasını, çalışmalarında hayal kırıklığına uğrattığını yazmıştır. 2001'de, ressam David Hockney kitabı Secret Knowledge: Rediscovering the Lost Techniques of the Old Masters ile tartışma yaratmıştır. Kitapta Ingres, Van Eyck, ve Caravaggio gibi geçmişin büyük ressamlarının araç kullanmaksızın elle çizmediklerini ve görsel aletlerden yararlandıklarını özellikle gerçek görüntüleri yansıtan çukur aynadan yararlandıklarını iddia etmiştir. Kanıtını tamamen çizimlerin karakteristiklerine dayandırmaktadır. Çalışması teknik ressamlıkta görsel aletlerden yardım alma konusunda yeni ilgilerin doğmasına yardımcı olmuştur.
- 投影描绘器是一种用于艺术家作画时作帮助用的光学仪器。威廉·海德·沃勒斯顿（William Hyde Wollaston）在1806年申请了它的专利。似乎有证据表明投影描绘器不过是重新发明了200年前开普勒在他的著作《折射光学》（Dioptrice，1611年）中清楚地描述过的设备。但到了19世纪，开普勒的描述完全被遗忘了，所以没有人质疑沃勒斯顿的声明。该术语「camera lucida」（投影描绘仪）是沃勒斯顿发明的。 投影描绘器施行了看到的物体和艺术家进行绘画的表面的一种光学叠印。艺术家可以同时看到场景和画布，就像摄影中的二次曝光一样。这使得艺术家可以将关键点从场景直接转化到画布上，这样就可以帮助透视图的精确绘制。艺术家甚至还可以描出场景中物体的轮廓。 如果使用白纸，纸和场景的叠印倾向于冲淡场景，这使得场景不便看清。因此在使用投影描绘器时，使用白铅笔在黑纸上画比较好。 现今，投影描绘器依然可以在绘画器材供应商那里找到，但并不出名，也不被广泛使用。但是，直到几十年前，它还是显微镜技术人员的标准工具。直到不久前，显微照相复制起来还是很昂贵的。而且，在很多情况下，显微镜技术人员所要记录的结构的清晰图示通过绘画要比通过摄像容易的多。这样，大多数课本和科研论文中的常用的组织学和微解剖学图示是投影描绘器制图而非显微照片。 投影描绘器的英文词「camera lucida」（拉丁语的「亮室」）显然是想对比更老的绘画帮助设备，暗箱（camera obscura，拉丁语的「暗室」)。这两种仪器没有光学上的相似之处。投影描绘器是轻巧便携的仪器，并且不需要特殊的照明条件。投影描绘器并不投射图像。 投影描绘器的最简单的形式中，艺术家通过一块倾斜45度角的半镀银的镜子向下观看绘画的表面。这叠印了位于下方的绘画表面的直接视像，和在艺术家水平方向前方的场景的反射像。该一起通常包括一个弱化负镜头，以制造一个场景大约在和绘制表面同样距离上的一个虚像，使得二者能同时有好的聚焦。 最初的沃勒斯顿投影描绘器，如有图所示，采用一个直立的棱镜。通过调整该装置可以使得只有眼睛E的半个瞳孔通过棱镜观看直接观看到绘画表面P，造成直接和反射场景的叠印。另一半则看到主体从棱镜ABCD的两个面反射的竖起来的像。镜头L和（或者）L'平衡表面和主体的光学距离。 在1833年在意大利度蜜月之时，摄影先驱威廉·福克斯·塔尔波特（William Fox Talbot）使用了投影描绘器作为草图的辅助。然后他记录道它很令人失望，以至他致力于寻找一种方式以「让这些自然的图像留下持久的烙印」。 2001年，艺术家大卫·霍克尼（David Hockney）用他的著作《秘笈：重新发现老大师们的失传技术》（Secret Knowledge: Rediscovering the Lost Techniques of the Old Masters）引起了轩然大波。在那部著述中，他暗示过去最伟大的艺术家们，譬如安格尔、范·爱克，和卡拉瓦乔不是空手工作的，而是采用了光学设备的导引，特别是采用一面凹镜的一种安排，用以投影实像。他的证据完全基于那些油画本身的特点。他的著作可能会重新引起使用光学仪器辅助绘图的兴趣。
|
![[RDF Data]](/statics/sw-cube.png)
