| dbpprop:abstract
|
- Boogie-woogie is a style of piano-based blues that became very popular in the late 1930s and early 1940s, but originated much earlier, and was extended from piano, to three pianos at once, guitar, big band, and country and western music, and even gospel. Whilst the blues traditionally depicts a variety of emotions, boogie-woogie is mainly associated with dancing. The lyrics of one of the very earliest, "Pinetop's Boogie Woogie", consist entirely of instructions to dancers: Now, when I tell you to hold it, I don't want you to move a thing. And when I tell you to get it, I want you to Boogie Woogie! It is characterized by a regular bass figure, an ostinato and the most familiar example of shifts of level, in the left hand which elaborates on each chord, and trills and decorations from the right hand. It is not strictly a solo piano style, but is also used to accompany singers and as a solo part in bands and small combos. It is sometimes called "eight to the bar", as much of it is written in common time (4/4) time using eighth notes. The chord progressions are typically based on I - IV - V - I (with many formal variations of it, such as I/i - IV/iv - v/I, as well as chords that lead into these ones. For the most part, boogie-woogie tunes are twelve-bar blues, although the style has been applied to popular songs like "Swanee River" and hymns like " Closer Walk with Thee. " Typical boogie woogie bassline:
- Boogie-Woogie ist ein Solo-Klavierstil, der im ersten Jahrzehnt des 20. Jahrhunderts in den USA entstand. Vorläufer war das sogenannte Barrelhouse Piano, ein einfacher ländlicher Klavierstil, in dem bereits um die Mitte des 19. Jahrhunderts schwarze Bluesmusiker ihren Stil von der Gitarre auf das Klavier übertrugen. Der harmonische Ablauf entspricht im wesentlichen dem Blues-Schema, spieltechnisch stellt der Boogie-Woogie den rollenden Bässen der linken Hand (oft in kurzen, ständig wiederholten Riffs meist in punktiertem Rhythmus, auch unter Einbeziehung der Blue Notes) melodische, ebenfalls bluesorientierte Off-Beat-Figuren der rechten Hand entgegen, die von Trillern und Tremoli durchsetzt sind. Das Pedal des Klaviers wird typischerweise nicht benutzt. Das Tempo ist im Vergleich zum Blues erheblich höher und erfordert einige technische Fähigkeiten. Mit der Zuwanderung von Schwarzen in den Norden der USA gelangte auch deren Musik dorthin und insbesondere in Chicago wurde der Boogie-Woogie in den 1920er Jahren sehr populär, dabei blieb er im wesentlichen ein Solo-Klavierstil, nur sporadisch wurde er auch in größeren Besetzungen gespielt. Besonders starke Verbreitung fand der Boogie-Woogie durch die so genannten „House Rent Parties“: Der Wohnungsinhaber organisierte einige Flaschen Schnaps und einen Musiker und finanzierte mit dem Eintrittsgeld, das er den Gästen abverlangte, seine Miete. In den späten zwanziger Jahren entwickelte sich der Boogie-Woogie-Stil weiter und Pianisten wie Clarence 'Pinetop' Smith und Jimmy Yancey legten den Grundstein dafür, dass diese Musik in den dreißiger und vierziger Jahren über eine gewisse Zeit regelrecht zur Popmusik wurde. Der Musikproduzent John Hammond trug dazu als Organisator von Konzerten mit Boogie-Woogie-Pianisten nicht unwesentlich zu diesem Boom bei. Berühmt wurden zunächst vor allem drei Musiker: Albert Ammons, Pete Johnson und Meade Lux Lewis. Als legendär gilt ein Konzert dieser drei Pianisten in der Carnegie Hall in New York 1938, das die Zuhörer derart in Ekstase versetzte, dass die Türsteher am Ende einige Teilnehmer von den Kronleuchtern herunter bitten mussten, auf die sie vor lauter guter Laune geklettert waren. Erst einige Jahre später wurden im Zuge der allgemeinen Boogie-Woogie-Welle auch die eigentlichen Vorreiter bekannter. Nun wurden auch weitere Musiker wie Blind John Davis, Champion Jack Dupree, Jay McShann, Sippie Wallace, Little Willie Littlefield oder Dorothy Donegan als Boogie-Pianisten bekannt. Heute sind Pianisten wie Vince Weber, Axel Zwingenberger, Che Peyer, Jörg Hegemann, Nico Brina, Bob Hall und Silvan Zingg aufgrund ihrer Vorliebe für diesen Stil anerkannt und erfolgreich.
- El bugui-bugui és un ball ràpid d'origen estatunidenc que s'executa amb balanceigs, girs i encreuament continus.
- El boogie-woogie es un estilo de blues basado en el piano, generalmente rápido y bailable. Se caracteriza por la ejecución con la mano izquierda de determinadas figuras. Esta figuras que construye la mano izquierda están escritas en corcheas, en compases de 4/4, constituyendo así el denominado eight-to-the-bar. Usualmente se empleaban dos tipos de figuras: la denominada "octava galopante" (inspiradora de los "bajos galopantes" o walking bass que caracterizarán después el rock and roll), así como los acordes rápidos conocidos como rocks.
- Boogie woogie on USA:ssa kehittynyt etupäässä pianolla soitettava musiikin tyylilaji. Boogie woogie on saanut vahvasti vaikutteita bluesista ja ragtimestä. Usein boogie woogieta pidetään bluesin alalajina. Se on usein tavanomaista bluesia selvästi nopeampaa. Vasen käsi soittaa yleensä loputtomiin toistuvaa, takovaa ostinatoa, tai kulkee lyhyttä yksiäänistä kuviota edestakaisin. Oikea käsi soittaa kulmikkaita melodioita ja toisinaan sekin jää toistamaan sointuja tai ostinatoa. Oikea käsi voi improvisoida varsinkin pentatonisen skaalan pohjalta kuten bluesissa. Sointukulku noudattelee usein blueskaavaa, mutta monimutkaisemmat sävellykset ovat mahdollisia. Boogie woogie kehittyi vuoden 1910 tienoilla, ja se oli erityisen suosittua 1940-luvulla. Bluesista poiketen boogie woogie on ragtimen tapaan useimmiten iloluontoista musiikkia ja usein vielä ragtimeä selvästi vauhdikkaampaa. Rytmi voi olla joko nopeammille blues-kappaleille tyypillinen shuffle, mutta usein boogie woogie -rytmi on tasainen. Boogie woogie tuokin mieleen 1950-luvulla syntyneen rock and roll -musiikin. Rock and roll -pianistit ovat hyödyntäneet boogie woogie -tyyliä usein lähes sellaisenaan omassa musiikissaan.
- Le boogie-woogie est initialement une manière pianistique d'interpréter le Blues. Ce style se caractérise par un accompagnement basé sur les accords du Blues et joué en ostinato inlassablement répété à la main gauche (eight-to-the-bar) tandis qu'à la main droite le pianiste brode des variations improvisées sur la trame harmonique du Blues. Avec son succès, le boogie-woogie est devenu un style musical à part entière intégré par les Big Bands et encore source d'inspiration de nos jours (ex. "This is the life" de Amy Macdonald)
- A boogie-woogie (magyarosan bugi-vugi) egy zenei stílus és egy szvingalapokon nyugvó tánc neve. A zene gyökerei a country és a western muzsika mellett a blues, ami az 1940-es években lett igazán népszerű, és amit eleinte csak egy, később akár három zongora egyszerre, gitár vagy nagyzenekar (big band) játszott. Jellemzője a szabályos basszus kíséret (basso ostinato), melyet a bal kéz játszik, és a jobb kézzel játszott trillák és díszítések. Szigorúan véve nem szóló zongorastílus, szokták használni ének kíséreteként, illetve szólóként nagyzenekarban és kis jazz-együttesekben. Néha "eight to the bar"-nak (nyolc hang ütemenként) nevezik, de a legtöbb darab tulajdonképpen sima 4/4-es ütemű. Tipikus boogie-woogie basszus Fájl:Boogie-woogie-bassline. PNG A boogie-woogie eredete bizonytalan, de az USA déli államainak kocsmáiban (honky tonk) játszott nyers zene hatása kétségtelen. W.C. Handy és Jelly Roll Morton is megemlítik, hogy néhány zongoristát már 1910 előtt is lehetett hallani ebben a stílusban játszani. Clarence Williams szerint a stílust elsőnek egy texasi zenész, George W. Thomas játszotta. Thomas 1916-ban publikálta az egyik legelső kottát ("New Orleans Hop Scop Blues") boogie-woogie basszus kísérettel, bár azt Williams már 1911 előtt is hallotta tőle játszani. Jóllehet Clarence Williams az első zenészek egyike volt, aki 1923-ban boogie-woogie lemezt vett fel, mégsem játszott tiszta boogie-woogie stílust, inkább csak blues-kórusoknál a hangulat változtatására használta. A boogie-woogie stílus minden bizonnyal széles körben elterjedt volt a fakitermelő táborokban éppúgy, mint minden egyéb munkahelyen, ahol nagy számban dolgoztak feketék, egészen az északi afro-amerikai közösségekig, mint például Chicago. Longhair professzor például szintén így indult, de stílusa nem különbözött annyira a korai kocsmazongorálástól. George W. Thomas szerzeményét, a The Fives-ot, melyet 1923 februárjában Joseph Samuels zenekara, a Tampa Blue Jazz Band vette lemezre az Okeh Records kiadónál tekintik az első hivatalos, nagyzenekar által játszott boogie-woogie felvételnek. Az első teljes mértékben boogie-woogie stílusú szóló darabnak Jimmy Blythe Chicago Stomps c. felvételét tekintik, 1924 áprilisából. A korai, tisztán boogie-woogie felvételek közül kettő nagyon népszerű volt. Meade Lux Lewis szerzeményét, a "Honky Tonk Train Blues"-t 1927-ben rögzítették a Paramount Records-nál, majd 1930 márciusában adták ki. A "Pinetop's Boogie Woogie"-t, Clarence "Pinetop" Smith 1928-as felvételét 1929-ben adták ki, és ez volt az első boogie-woogie sláger, ami hozzájárult a stílus névadásához. A boogie-woogie 1937/38-ban kapott nagy nyilvánosságot, amikor John Hammond a Carnegie Hallban From Spirituals to Swing címmel koncerteket hirdetett. Ezeken többek között elhangzott Pete Johnson és Big Joe Turner előadásában a "Turner's tribute to Johnson" és "Roll 'Em, Pete", Meade Lux Lewis által a "Honky Tonk Train Blues" és Albert Ammons "Swanee River Rock"-ja is. (a "Roll 'Em, Pete" egyike az első rock and roll felvételeknek) Ez a három zongorista Turnerrel a New York City-beli Café Society night clubban ütötték fel rezidenciájukat, ahol a kifinomult társaság szerette őket. Gyakran játszottak párban, sőt egyszerre hárman, gazdagon előadott zongorajátékot alkotva. Népszerűségük nagy hatással volt a kortárs boogie-woogie zongoristákra és arra, hogy a boogie-woogie hangzást sok más zenei irányzat is adaptálta. Nem sokkal Tommy Dorsey bandája "T.D. 's Boogie Woogie" c. nótája után egy csomó, különböző vonalat képviselő boogie-woogie zenész jelent meg. Conlon Nancarrow zeneszerző is mélyen a boogie-woogie hatása alá került, ahogy azt zongorára írt korai munkáinak nagy része is mutatja. Népszerűsége az 1920-as és 1930-as években teljesedett ki, majd a boogie-woogie hóbort volt az egyik legnagyobb hatással a jump-blues és végeredményben a rock and roll fejlődésére, így mind a mai napig hallani különböző klubokban, lemezeken szerte Európában és az Egyesült Államokban.
- Il boogie-woogie è uno stile musicale blues per pianoforte, diventato molto popolare a partire dagli anni 30 e anni 40. All’inizio del 1900 i pianisti neri nel Texas hanno cominciato a sviluppare una forma più veloce e ritmata del blues. Lo scopo era d’intrattenere la gente nei juke joints, dei bar dove, alla sera, ci si divertiva e si ballava. Questi locali si trovavano negli accampamenti dei lavoratori ad esempio nei pressi dei cantieri delle linee ferroviarie. Spesso persino sui treni c’era un pianista. Un brano caratteristico è "[[Honky Tonk Train Blues]http://video. google. com/videoplay?docid=-8587977176050450502#]". Il compositore Meade Lux Lewis imita con le sonorità un treno a vapore. A quei tempi questo nuovo tipo di musica fu designata con svariati nomi: fast blues, rolling blues, the dozen, shuffle ecc. fino alla famosa registrazione “Pinetop’s Boogie Woogie”. In questa composizione, che risale al 1928, Clarence Smith spiegava come ballare il boogie woogie. La parola indicava dunque un modo di ballare, e grazie a Smith (che non saprà mai niente, perché morì poco dopo, 25enne, colpito da una proiettile vagante in una sparatoria) questo genere musicale prese il nome di Boogie Woogie. Nel 1938 Albert Ammons, Pete Johnson e Meade Lux Lewis, tre pianisti neri, vennero scoperti da un bianco: John Hammond. Per la prima volta nella storia della musica, questo stile è presentato ad un pubblico bianco nella famosa Carnegie Hall di New York e da quel giorno è iniziato un vero e proprio boom. Boom che ha inserito questo nuovo stile musicale ai primi posti di tutte le vendite discografiche. Il genere boogie-woogie ha finito così per essere suonato e ballato in tutti gli USA. È caratterizzato da un accompagnamento di basso eseguito con la mano sinistra, il cosiddetto basso ostinato, e da trilli ed abbellimenti eseguiti con la destra. Qualche volta è denominato eight to the bar (eight sta per la suddivisione della battuta in otto note del basso). Le due forme di basso più suonate con la mano sinistra sono il rolling bass e il walking bass.
- Boogie Woogie is een pianospeelstijl ontstaan aan het eind van de 19e eeuw in de Verenigde Staten. Het is een opwindende, ritmische pianoblues, waarbij de linkerhand een zeer strak ritme speelt en de rechterhand allerlei bluesloopjes in verschillende maatvoering mag spelen. Die stijl, "syncopating", kwam in die tijd ook via de ragtime in de belangstelling.
- Boogie-woogie er en dans med utsprang i blues som ble populær sent på 1930-tallet og tidlig på 1940-tallet. Den blir som regel danset til blues-, piano- og rockemusikk. I 1950 ble denne dansen kalt «rock and roll». Det er en dans som kan gå veldig fort, men også rolig, derav blant annet «slow dancing». Det er en meget krevende dans hvor det handler om å danse med musikken, og ikke bare til den. Den må tolkes og tilpasses figurene etter hvordan musikken går. Dette er noe som krever ekstremt mye trening, og man må være svært musikalsk for å danse denne dansen på for eksempel konkurransenivå. Den er forøvrig fysisk krevende. Boogie-woogie stammer opprinnelig fra Lindy Hop. På ca 1950-tallet kom den til Norden hvor det var amerikanske soldater som brakte den med seg, og folk kastet seg lett inn i det. Den har også blitt «reformert» i løpet av de siste årene. Grunnstegene er blitt gjort en del om, og stilen er ikke den samme som for eksempel 10-15 år siden, den har gått mer bort fra Lindy Hop. I tillegg er det tilkommet noe strengere regler til føring og holdning
- Boogie-woogie - styl gry fortepianowej zapoczątkowany przez Afroamerykanów, przeważnie w instrumentalnym bluesie, z charakterystycznymi, mocnymi figurami basowymi. Rozwinął się po 1920 roku w Chicago i St. Louis. Styl wywodzi się z instrumentalnego bluesa, przy czym często w pierwszej fazie jego rozwoju zdarzały się formy pograniczne, sąsiadujące ze stylem ragtime oraz stride piano. Utworem przełomowym jest Pinetop's Boogie (1928), ponieważ występuje tu po raz pierwszy nazwa tego stylu. Figury basowe i melodyjne bywają bardzo żywe, powodując u słuchaczy wesoły nastrój. Od niego swoją nazwę wziął swingujący taniec towarzyski pochodzący od tańca boston. Jest to taniec bardzo dynamiczny, o dużym zakresie ruchów. Obecnie tańczony zarówno do stylu muzycznego boogie-woogie, jak i, częściej, do rock and rolla. Głównymi przedstawicielami boogie-woogie byli Albert Ammons, Meade Lux Lewis oraz Pete Johnson. Grywali często razem, a ich legendarnym koncertem był wspólny występ w Nowym Jorku w Carnegie Hall (1938). Po tym wydarzeniu odźwierni musieli rzekomo poprosić niektórych uczestników koncertu, by zeszli z żyrandoli, na które się powspinali. Dzisiejsi pianiści boogie-woogie wzorują się na stylu wymienionych wyżej artystów. Styl ten przeżył znaczący renesans od początku lat 70. ubiegłego stulecia, szczególnie w Austrii, Niemczech, Wielkiej Brytanii, Francji, Belgii i Holandii. Głównymi przedstawicielami boogie-woogie dziś są Axel Zwingenberger, Vince Weber, Nico Brina, Jörg Hegemann, Christian Bleiming, Michael Pewny, Christoph Steinbach, Frank Muschalle, Jean Bertrand, Martijn Schook, Silvan Zingg oraz Henning Pertiet.
- O Boogie-Woogie é um estilo de Blues, caracterizado pelo uso sincopado da mão esquerda ao piano. Foi muito popular entre os negros nos anos 30 e anos 40 nos Estados Unidos, sendo geralmente tocado pelos mesmos. As bandas em geral tinham três pianos, violões e tocavam musica country e gospel em um estilo de guitarra próprio. Os grandes nomes do estilo são Memphis Slim,Pete Johnson, Albert Ammons, Little Richard e Meade Lux Lewis que compuseram conhecidas músicas do gênero, como 6th Avenue Express, Boogie Woogie Stomp, entre outras.
- Буги-вуги — это джазовый стиль, который оказался весьма доступным для широкой слушательской аудитории. Это фортепианный стиль, но инструментальные пьесы в этом стиле порой успешно исполнялись и оркестрами. Сама эта музыка появилась ещё до того, как ей было дано такое необычное название.
- Boogie woogie är en pianobaserad musikgenre utvecklad ur blues. Den uppkom i USA:s sydstater omkring år 1900 och var populär i slutet av 1930-talet och början av 1940-talet, med musiker som Albert Ammons, Meade "Lux" Lewis och Pete Johnsson. Ursprunget kan spåras långt bakåt till 1800-talet, men genombrottet kom när en ny kultur yttrade sig bland fattiga svarta som ordnade fester, rent parties, för att få ihop pengar till hyran. Billigaste underhållning fick man genom att hyra en pianist, som ensam fick stå för musiken att dansa och lyssna till. Företeelsen blev mycket vanlig och många förnämliga pianister formades, samtidigt som publiken blev kräsnare och kräsnare. Medan blues traditionellt skildrar problem eller olycka, så är boogie woogie förknippad med rent parties i Chicago och sällskapsdans. Den första boogie woogie-hitlåten var Pinetop's Boogie Woogie av Pinetop Smith, inspelad 1928 och utgiven 1929. Låten bidrog till att etablera termen boogie woogie som namn på musikstilen, även om termen kan spåras så långt tillbaka som till 1900. Boogie woogie blev allmänt uppmärksammad 1937-1938 i From Spirituals to Swing-konserterna som hölls i Carnegie Hall, lanserade av musikproducenten John Hammond. Trots att musikstilen bara var riktigt populär under ett fåtal år kom den starkt att bidra till utvecklingen av jump blues och slutligen rock'n'roll, främst representerat av Jerry Lee Lewis, Ray Charles, Little Richard och Fats Domino. I mångt och mycket är stora delar av tonspråk, harmonier och rytm desamma i rock'n'roll som i boogie woogie, med den stora skillnaden att efterkrigstidens glada konstruktörsanda hade skapat elgitarren, elbasen och det moderna trumsetet. De mest kända musikerna från Sverige som spelat boogie woogie är Charlie Norman och Rune Öfwerman och på senare år Ulf Sandström i Jump4Joy.
- Бу́ґі-ву́ґі — імпровізаційна форма у джазі, один з найбільш ранніх видів негритянського блюзу на фортепіано. Буґі-вуґі властиві остінатні басові фігури в ритмі восьмих або восьмих з крапкою та шістнадцятих в октавному русі, двадцятитактовий блюзовий квадрат, моторна ритміка, швидкий темп. Буґі-вуґі став модним засобом виразності джазу наприкінці 1930-х років і вплинув на розвиток джазу, особливо — свінгу. Типові басові лінії буґі-вуґі:
|
| rdfs:comment
|
- Boogie-woogie is a style of piano-based blues that became very popular in the late 1930s and early 1940s, but originated much earlier, and was extended from piano, to three pianos at once, guitar, big band, and country and western music, and even gospel. Whilst the blues traditionally depicts a variety of emotions, boogie-woogie is mainly associated with dancing.
- Boogie-Woogie ist ein Solo-Klavierstil, der im ersten Jahrzehnt des 20. Jahrhunderts in den USA entstand. Vorläufer war das sogenannte Barrelhouse Piano, ein einfacher ländlicher Klavierstil, in dem bereits um die Mitte des 19. Jahrhunderts schwarze Bluesmusiker ihren Stil von der Gitarre auf das Klavier übertrugen.
- El bugui-bugui és un ball ràpid d'origen estatunidenc que s'executa amb balanceigs, girs i encreuament continus.
- El boogie-woogie es un estilo de blues basado en el piano, generalmente rápido y bailable. Se caracteriza por la ejecución con la mano izquierda de determinadas figuras. Esta figuras que construye la mano izquierda están escritas en corcheas, en compases de 4/4, constituyendo así el denominado eight-to-the-bar.
- Boogie woogie on USA:ssa kehittynyt etupäässä pianolla soitettava musiikin tyylilaji. Boogie woogie on saanut vahvasti vaikutteita bluesista ja ragtimestä. Usein boogie woogieta pidetään bluesin alalajina. Se on usein tavanomaista bluesia selvästi nopeampaa. Vasen käsi soittaa yleensä loputtomiin toistuvaa, takovaa ostinatoa, tai kulkee lyhyttä yksiäänistä kuviota edestakaisin. Oikea käsi soittaa kulmikkaita melodioita ja toisinaan sekin jää toistamaan sointuja tai ostinatoa.
- Le boogie-woogie est initialement une manière pianistique d'interpréter le Blues. Ce style se caractérise par un accompagnement basé sur les accords du Blues et joué en ostinato inlassablement répété à la main gauche (eight-to-the-bar) tandis qu'à la main droite le pianiste brode des variations improvisées sur la trame harmonique du Blues.
- A boogie-woogie (magyarosan bugi-vugi) egy zenei stílus és egy szvingalapokon nyugvó tánc neve. A zene gyökerei a country és a western muzsika mellett a blues, ami az 1940-es években lett igazán népszerű, és amit eleinte csak egy, később akár három zongora egyszerre, gitár vagy nagyzenekar (big band) játszott. Jellemzője a szabályos basszus kíséret (basso ostinato), melyet a bal kéz játszik, és a jobb kézzel játszott trillák és díszítések.
- Il boogie-woogie è uno stile musicale blues per pianoforte, diventato molto popolare a partire dagli anni 30 e anni 40. All’inizio del 1900 i pianisti neri nel Texas hanno cominciato a sviluppare una forma più veloce e ritmata del blues. Lo scopo era d’intrattenere la gente nei juke joints, dei bar dove, alla sera, ci si divertiva e si ballava. Questi locali si trovavano negli accampamenti dei lavoratori ad esempio nei pressi dei cantieri delle linee ferroviarie.
- Boogie Woogie is een pianospeelstijl ontstaan aan het eind van de 19e eeuw in de Verenigde Staten. Het is een opwindende, ritmische pianoblues, waarbij de linkerhand een zeer strak ritme speelt en de rechterhand allerlei bluesloopjes in verschillende maatvoering mag spelen. Die stijl, "syncopating", kwam in die tijd ook via de ragtime in de belangstelling.
- Boogie-woogie er en dans med utsprang i blues som ble populær sent på 1930-tallet og tidlig på 1940-tallet. Den blir som regel danset til blues-, piano- og rockemusikk. I 1950 ble denne dansen kalt «rock and roll». Det er en dans som kan gå veldig fort, men også rolig, derav blant annet «slow dancing». Det er en meget krevende dans hvor det handler om å danse med musikken, og ikke bare til den. Den må tolkes og tilpasses figurene etter hvordan musikken går.
- Boogie-woogie - styl gry fortepianowej zapoczątkowany przez Afroamerykanów, przeważnie w instrumentalnym bluesie, z charakterystycznymi, mocnymi figurami basowymi. Rozwinął się po 1920 roku w Chicago i St. Louis. Styl wywodzi się z instrumentalnego bluesa, przy czym często w pierwszej fazie jego rozwoju zdarzały się formy pograniczne, sąsiadujące ze stylem ragtime oraz stride piano.
- O Boogie-Woogie é um estilo de Blues, caracterizado pelo uso sincopado da mão esquerda ao piano. Foi muito popular entre os negros nos anos 30 e anos 40 nos Estados Unidos, sendo geralmente tocado pelos mesmos. As bandas em geral tinham três pianos, violões e tocavam musica country e gospel em um estilo de guitarra próprio.
- Буги-вуги — это джазовый стиль, который оказался весьма доступным для широкой слушательской аудитории. Это фортепианный стиль, но инструментальные пьесы в этом стиле порой успешно исполнялись и оркестрами.
- Boogie woogie är en pianobaserad musikgenre utvecklad ur blues. Den uppkom i USA:s sydstater omkring år 1900 och var populär i slutet av 1930-talet och början av 1940-talet, med musiker som Albert Ammons, Meade "Lux" Lewis och Pete Johnsson. Ursprunget kan spåras långt bakåt till 1800-talet, men genombrottet kom när en ny kultur yttrade sig bland fattiga svarta som ordnade fester, rent parties, för att få ihop pengar till hyran.
- Бу́ґі-ву́ґі — імпровізаційна форма у джазі, один з найбільш ранніх видів негритянського блюзу на фортепіано.
|
![[RDF Data]](/statics/sw-cube.png)
